|
gerlo.hu
|
Néhány szó Kovács Jánosról
A számtalan "Kovács 23. János tizedessel", "Kovács B. Jánossal", "D. Kovács Jánossal" és más "egyedi" Kovács Jánosokkal szemben Kovács János annyira szimplán csak Kovács János, hogy ettől már-már különleges. Ahol mindenki dúsgazdag, topmenedzser, csúcsmodell, sztárügyvéd, világbajnok, örökös tag, Nobel-díjas, de legalább helyettes államtitkár akar lenni, a közfigyelem könnyen arra irányulhat, aki nem akar kitűnni. Ahol mindenki váll-lapot visel, Nemecsek Ernő, az egyetlen közlegény kelt majd feltűnést. Kovács János nem nem mindennapi ember. Kovács János a szakrális személy. Ha ez most még nem világos, talán hamar az lesz. Ő, a méltatlanul mellőzött B. fõvárosban élő kérdező- és csodálkozóművész rácsodálkozott az abszuird tényre: Földünkön csak úgy hemzsegnek a pápák és a császárok. Ez vaskos ellentmondás valóban, hiszen egy császárhoz birodalom is kell, és ha egy birodalom nem igazi birodalom, hanem mondjuk csupán egy szemétdomb, akkor bizony a császára sem lehet császár, csak kakas, a koronája pedig legföljebb taréj. Ám hiába nem igazi cézárok, ha egyszer itt hemzsegnek körülöttünk! Nem is tudjuk, a számukat, annyi főpappal és főúrral kell osztoznunk e bolygón - mégpedig úgy, hogy miközben mi osztozunk ővelük, ők nem osztoznak mivelünk. E globális kakasviadal nemcsak a világhelyzetet nehezíti, de - a háborúval, erőszakkal és az úgynevezett struggle egyéb kellékeivel - vérbe is áztatja a játszó személyek rút zászlait. Kovács János rákérdezett: ámbár nem igaz-e, hogy az embereknek elegük van a nagyságból? Nem a szépségbõl, a jóságból és az igazságból; nem - e három érték harmóniájának görög eszménye továbbra is működik. A nagyság azonban - a Korona, a Piramis, sőt a Nagybetű - Kovács szerint trónfosztás előtt, sőt alatt áll. A valóságban a legtöbben inkább szenvednek attól, hogy mások nagyobbak és jelentékenyebbek náluk, semmint attól, hogy ők maguk ne volnának elég nagyok s jelentékenyek. Régen - anno, az ántivilágban, a múltban -, amikor még sem blog, sem web, sem fax, sem telefon nem volt, amikor nemcsak az újságokat, de a könyvnyomtatást sem ismerték, cseppet sem volt anakronisztikus, ha a Föld cézérokkal volt tele. Természetes dolog, ha annak a víziók, fonok, faxok és más telék előtti kornak nagyjai, még ha uralmuk bírt is némi - örökölt vagy (mondva) csinált - szakralitással, a leginkább az olyan kakasokhoz - vagy, jó, megengedem: "isteni eredetű kakasokhoz" - voltak hasonlatosak, akik a saját szemétdombjukon, igaz, korlátlan urak, a sajátjukon kívül azonban más szemétdombot nemigen ismernek. Lehet, hogy hallottak ilyesmiről, ám fülükhöz a híreket már eleve csak megszűrve engedték. Ma, a glasznoszty, a falakon és a testünkön is áthatoló radióhullámok, az emebereket szent kölcsönhatásba fonó elektron-expresszvonatok száguldásának korában "a Szemétdomb Császára", "a Baromfiudvar Megváltója" - különben mégoly megtisztelő - címek még akkor is anakronisztikusaknak tűnnek, ha egyébként a "korszellem" éppen azt sugallja, hogy nincsenek is korok, nincs Kronosz sem; a térképészek Utópia vaktérképét rajzolják, a történészek anakrónikákat írnak. A Francia Forradalom eltörölte a nemesi címet, a bauhaus a Nagybetű, s ha az előbbinek a mészárszékébõl, s az utóbbinak lélektelen alvóvárosaiból nem kérünk is, forradalmuknak ez a vívmánya - a nagyság előjogainak eltörlése - minden múltbasóvárgás ellenére megmaradt és ma is érvényes. Kovács János interreligiológus,
kérdező- és csodálkozóművész. A világot következetesen porszemoptikán
keresztül szemléli, ezért olykor, csipetnyi gúnnyal, porszemoptikusként
is emlegetik. M. országon, B. fővárosban él.
|
close
this window / csukd be az ablakot
|
||
|