![]() |
Isten országa, utópia, szolidaritás(beszélgetés a kapitalizmusban*)
|
"Akinek
két köntöse
van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele,
hasonlóképp cselekedjék". (Lukács 3:11)
|
||
|
|
2005. december 10-én szombaton 17 órától megtartottuk a várt, s ezeken az oldalakon már jó előre beharangozott (bár némi internetes figyelmet jobbára csupán a nol.hu pár napig miránk mutató linkjének köszönhetően keltett) beszélgetést az Intermédia Intézetben, a Kmety utcában, Bulányival és TGM-mel (Vida János, influenzája miatt, sajnos nem jött el). Ettől kezdve ez a weboldal sürgős megújításra szorul. December 10. előtt még a Kommunista Kiáltvánnyal mutathatott talán némi analógiát, amennyiben valamire készült, valamit tervezett, s a megvalósításában való részvételre buzdított ("gyertek el"); sőt, valamit mintegy kikiáltott, mint Marx és Engels annak idején a kommunizmust . Igaz, mi nem kiáltottunk ki többet, mint azt, hogy egy pap (aki a létezett szocializmusban 56 előtt és után is börtönben ült, s akit egyháza kitiltott a templomokból), egy volt liberális (ma libertárius-baloldali: anarchista) filozófus, valamint egy sinológus (aki életét főleg kínai, japán és koreai nyelvekből való fordításokból tengeti - s végül el se jött) - beszélgetni fognak, közönség előtt. Hogy miről? Először annyit hirdettünk meg: "a kommunizmusról". Ez a puszta szó többekben akkora visszatetszést keltett, hogy mi, hajolván a kompromisszumra, e szó-mumust kisebb betűkből szedtük, s kompromisszumosan még új címet is adtunk a beszélgetésünknek - ennek az oldalnak a tetején még ez olvasható; az eme szöveget lezáró vízszintes vonal alatt olvasható az az utolsó szöveg, amely még a tizedikei beszélgetés előtt íródott. Volt tehát egy "létező beszélgetés" (s szövege itt olvasható), (videó-streamje pedig itt látható) amelyhez immár mint múltunk darabjához viszonyulhatunk, a benne elkövetett hibáinkkal kapcsolatban önkritikát gyakorolhatunk, s főként, feldolgozhatjuk nemcsak mindazt, ami a beszélgetés után "bennünk maradt" (vagyis amit monomániáinkból idő híján nem volt alkalmunk elmondani), hanem azt is, mind, amire minket e létezett beszélgetés inspirált. A beszélgetők osztották azt a nézetet, hogy a kapitalizmus igazságtalan és a hatalom kártékony. Bulányi azt mondta, az igazságos társadalom kialakulásának és a békének a legfőbb akadálya a pleonexia, a többet birtokolni akarás. TGM szerint az ember szabadnak és és jónak születik; a mi társadalmunkban még bérrabszolgaságát is "szabadon" gyakorolja, rosszá mégis a társadalom teszi. A piac le tudott rombolni minden korábbi hatalmat, mert képes szabályozni önmagát (rajta kívül először talán az internet válik alkalmassá erre a szemünk előtt, mely csak részben piaci, részben az éppen általa globalizálódó ajándékgazdaság része) - mára azonban az önmagát egyre csak tovább önszabályozó piac maga vált életünket és társadalmunkat meghatározó hatalommá. Egyetértés volt abban is, hogy kilépni e fogaskerékből egyénileg, vagy egy-egy közösség erejéig, persze, lehet. No, de akkor mi lesz a Földdel? Ha nem hiszünk sem a hatalomban, sem a pénzben, sem a pénz hatalmában, s mindehhez hozzá még az erőszak alkalmazásáról is lemondunk - akkor vajon mitől lesz jobb az embereknek általában, globálisan, itt, ezen a Földön? Vagyis egyénileg bárki kiiratkozhat a kapitalizmusból - de hogy az emberiség jövőjét hogyan befolyásolhatná (ha egyáltalán) egy még a piacnál is szabadabb, mert az ember kiteljesedére, nem pedig többet birtoklására irányuló kooperatív és önkorlátozó fordulat, tegnap december 10-én este nem tudta meg senki. Hogyan s mikor válhat (válhat-e?) - a tömegtársadalom - kis közösségek hálózatain át összekapocsolódó - kritikus erkölcsi ellenzéke kritikus tömeggé? A szombati beszélgetés a kérdést nyitva hagyta. Sőt nem is tett mást, csak kérdést kérdésre halmozott. A választ, Testvér, ide-oda fújdogálja a szél. Néha mifelénk is árad némi fuvallat belőle; olyankor lélegezzünk nagyot és kérdezzünk tovább! Részletebben nemsokára. ............. pár óra múltán: Most hallgatom vissza a magnóról a beszélgetést, ami nemsokára írott szöveggé lesz. Némi türelmet kérek addig. Most csak egy rövid szó szerinti idézet Bulányitól: "Állítom, most nyolcvanhét esztendős vagyok, civil emberek - nem hatóságok - részéről a legsúlyosabb, amit el kellett szenvednem, hogy egy fiatalember, amikor a buszra fölszálltam, azt mondta, hogy "maga marha, nem tud vigyázni?!". Gerlóczy Ferenc (2005. december 11. vasárnapról 12. hétfőre virradó éjjel) [megjegyzés 2005. december 20-án: a szöveg már olvasható, beszelgetes.html címen] A beszélgetés színhelye: Intermedia Intézet H-1063 Budapest Kmety Gy. utca 27. (Bajza utca sarok) Időpont: 2005. december 10. szombat 17 óra. résztvevők: BULÁNYI
GYÖRGY piarista tanár, a Bokor katolikus
bázisközösségi mozgalom alapítója; TAMÁS
GÁSPÁR
MIKLÓS filozófus, VIDA JÁNOS
sinológus.
Gyurka
bácsi, Gazsi (TGM) és János mindhárman
kommunisták a szó valamilyen
(egymástól igen különböző) értelmében – de
egyik sem úgy, hogy azt bármiféle értelemben is
"átkosnak" kellene tekintenünk.
linkek ad hoc csokra a kommunizmus,
pacifizmus, anarchizmus, hegyibeszédkereszténység, feminista
és felszabadítási teológia, szabad szoftver, ajándékgazdaság, utópizmus
és hasonlók tágköréből itt
Marx
és Engels Kommunista
Kiáltványa itt található magyarul. Friedrich
Engels:
A
kommunizmus alapelvei Richard
Barbrook Cyber.Com/munista
Kiáltványa
magyarul itt - az angol
eredeti itt *
VIZUÁLIS
MEMENTO:
A
kapitalista rendszer piramisa (Industrial Worker, 1911.) * SZELLEMI
MEMENTO:
A nemcsak szabadságot és egyenlőséget és terstvériséget, de ezek szellemi gyúelegyét: pacifista kommunizmust is hirdető Názáreti Jézus lejegyzett szavai ezek: "Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek, Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felsõ ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. Mindennek pedig, aki tőlerd kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek azokkal." (Lukács 6:27-31) *
FEEDBACK: További
információk folyamatosan!!! Addig is várjuk a kérdéseket,
hozzászólásokat, Koltai
László nem jelszót, hanem hozzászólást küldött: Tulajdon
és szabadság című levele itt olvasható. *
|
|