religiopaedia

Vallás/pallas

Vallással kezdõdõ vagy folytatódó címszavak a Pallas Lexiconban

Vallás (lat. religio),
az embernek viszonya Istenhez, amely az ember életét értelme, akarata és érzelmei szerint meghatározza; máskép az embert Istennel összekötõ kapocs, amelylyel Istent megismeri, szereti és akaratát teljesíti. A V. az erkölcsi érzet mellett a leglényegesebb jel, mely az értelmes embert az oktalan állattól megkülönbözteti; a legfontosabb tényezõ az egyed, a család és állam életében; alapítója és fentartója a civilizációnak, a tudománynak és mûvészetnek. Történelme az emberiség történelme. Nincs nép, amelynek vallása nem volna, még ha vallásbeli ismeretik bármily csekélyek és babonásak is. Megkülönböztetünk természeti (l. Természetvallás) és természetfölötti vallást. Természetfölötti, máskép kinyilatkoztatott V. Istennek az emberi szellem természeti erejét meghaladó oly ismerete és tisztelete, mely természetfölötti isteni közlésen alapszik és csak isteni segítség által jöhet létre. Ilyen V. a keresztény V. - Szokás még az állam-V. kifejezést is használni, mely kifejezés nem azt teszi, mintha az államnak volna vallása, hanem azt, hogy valamely államban egyik felekezet egyház-szervezete, a történeti fejlõdés folyamán, összenõtt az állam szervezetével. A modern államok ezzel szemben mindjobban a polgári illetõleg jogállam (l. o.) megvalósítására törekszenek. Lásd még Vallásfelekezet.

Vallásalap. III. Károly király 1733. külön pénztárt (cassa parochorum) létesített évi 16,000 forint javadalmazással, melynek az volt a rendeltetése, hogy belõle a kevésbbé jól ellátott plébánosok segélyeztessenek. Innen a cassa parochorum elnevezés. Ez a királyi intézkedés volt kiinduló pontja a V. keletkezésének, melybe 1786. némely feloszlatott szerzetesrendek és eltörölt kolostorok javai is beolvasztattak; ezen alap gyarapítására szolgáltal még a magyar fõpapság által várerõdítési segély címen fizetett összegek is. A fõpapság ezt a szolgáltatását királyi és pápai beleegyezéssel 1858. három millió forintnak a V.-ba befizetésével megváltotta. A V. jövedelmei kat. isteni tiszteleti célokra, egyházi építkezésekre, papnevelõ intézetek fentartására, a 300 forintban megállapított kongruának ez összegre való kiegészítésével szegény plébánosok segélyezésére fordíttatnak. 1880 máj. 21. kelt legfelsõbb elhatározással a V. és a tanulmányi alap (l. Tanulmányi alap) kezelésének ellenõrzése részben egyházi, részben világi férfiakból álló 15 tagu felügyelõ és ellenõrzõ bizottságra ruháztatott. A bizottságnak csak ellenõrzõ és véleményezõ hatásköre van; de ha a miniszter a bizottság véleményétõl eltérõen akar intézkedni, mindenkor köteles a királynak legmagasabb elhatározását kieszközölni.
A tanulmányi alapok egyik részét a budapesti tudomány-egyetem alapítványai teszik. A pesti egyetem alapját 1635. Pázmán Péter biboros és esztergomi érsek vetette meg 100,000 frtos alapítványnyal, melyet II. Ferdinánd király ugyanazon évben megerõsített. Lósy Imre s Lippay György érsekek a jogi kart alapították 37,000 frtos alapítványnyal. Mária Terézia királynõ 1769. a földvári apátság javait adományozta az egyetemnek az orvosi kar megalapítására, az esztergomi érsekek pedig ezután is több ideig 10,000 frtot szenteltek évenkint az egyetemnek. Az egyetem legnagyobb alapítványa a Jézus-társaság társháza volt, 268,614 frt alapítványi tõkével, háromemeletes házzal, könyvtárral, könyvnyomdával, templommal, csillagász-toronynyal, továbbá több ingatlannal Nagyszombatban és Fehértemplomban, a vág-sellyei uradalommal, a bozóki prépostság felerészével, Denek pusztával, ingatlanokkal Korponán, Modrán, Szt.-Györgyön, Récsén stb. Ezekbõl az alapítványokból alakíttattak a budapesti tudomány-egyetem fekvõ birtokai, t. i.: 1. a pécsváradi uradalom; 2. a földvári uradalom; 3. a znióváraljai uradalom; 4. a sellyei uradalom.

Vallásbéke, ilyen volt az 1532. Nürnbergben V. Károly és a protestáns rendek között kötött béke, továbbá azt 1555-iki augsburgi V., az 1648-iki vesztfáliai béke. Hazai történetünkben több békekötésre alkalmazhatjuk a V. elnevezést; igy az 1606-iki bécsi és az 1645-iki linzi békére. A francia történet a hugenották ellen viselt vallásháboruk korában több V.-t ismer, u. m. az amboisei (1563), longjumeaui (1568), saintgermaini (1570), bergeraci (1577), saintfleixi (1580) V.-t.

Vallásbölcsészet, a vallás eszméinek bölcseleti szellemben való tárgyalása. A pozitiv vallásoknak megvan a maguk rendszere, melyet rendesen nem filozofiával támogatnak, hanem isteni kinyilatkoztatásból származtatnak. E rendszereknek filozofiai szempontból való vizsgálata, akár kritikai éllel, akár azzal a célzattal, hogy a pozitiv vallás tanítását mindenestül igazolja, a V. feladata. A skolasztika korában a V. a keresztény vallás igazolására szorítkozott. Azóta számtalan V.-i rendszer van, mely az egyház tanítását módosítani iparkodik és a filozofiai szempontot teszi uralkodóvá a vallási fölött. De a V. mellõzheti az egyes pozitiv vallások vizsgálását s önállóan keresheti a vallási eszmék rendszerét. Ez értelemben sok filozofiai rendszernek van V.-i része.

Vallás elleni bûncselekmények, azok, melyek az államban létezõ egyházak, vallástársulatok és azok hiveinek vallásos érzületét s ez által a közrendet és közerkölcsiséget sértik meg. A régi törvények ezeket a cselekményeket az Isten ellen irányzottaknak tekintették. Az újabb törvények, köztük a magyar büntetõ törvény (1878. V. t.-cikk) is, amely 190-192. §-aiban tárgyalja a vallás és ennek szabad gyakorlata elleni bûntetteket és vétségeket, abból indulnak ki, hogy az Isten nem lehet sértés objektuma; az Isten fogalmát a sérthetésen felül állónak tekintik. Törvényünk a V. következõ csoportjait állítja fel: 1. Aki valamely gyülekezeten nyilvánosan, szóval, vagy aki nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által, Isten ellen intézett gyalázó kifejezések által közbotrányt okoz, aki az állam által elismert vallás szertartását erõszakkal megakadályozza v. megzavarja: vétséget követ el és egy évig terjedhetõ fogházzal és ezer forintig terjedhetõ pénzbüntetéssel büntettetik. A kisérlet is büntetendõ. 2. Vétséget követ el és hat hónapig terjedhetõ fogházzal és kétszáz forintig terjedhetõ pénzbüntetéssel büntetendõ, aki az állam által elismert vallás szertartásai gyakorlatára rendelt helyiségben nyilvánosan botrányt követ el, vagy a vallási tiszteletnek tárgyát, vagy oly tárgyakat, melyek a szertartások végzésére rendelvék, a szertartásra rendelt helyiségben, vagy bár azon kivül, de a vallásos szertartás alkalmával, tettel vagy botrányos szavakkal meggyaláz. 3. Vétséget követ el és egy évig terjedhetõ fogházzal és ötszáz forintig terjedhetõ pénzbüntetéssel büntetendõ, aki az állam által elismert vallás lelkészét, amidõn az vallási szertartást teljesít, szóval, tettel vagy fenyegetéssel nyilvánosan megtámadja. Aki pedig a lelkészt vallási szertartás teljesítése alkalmával testileg bántalmazza, bûntettet követ el és amennyiben cselekménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, két évig terjedhetõ börtönnel büntetendõ. Mindezen bûncselekmények fölött elsõ fokon a kir. törvényszékek itélkeznek.
Törvényeink azonban a vallásos érzületet egyéb oltalomban is részesítik. A kihágási törvény (1879. XL. t.-cikk) 51. §-a szerint az, aki az állam által elismert valamely hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyát a vallásos szertartásra rendelt helyiségen kivül és nem a vallásos szertartás alkalmával nyilvánosan meggyalázza és ez által közbotrányt okoz: nyol napig terjedhetõ elzárással büntetendõ. Az 1868. LIII. t.-cikk 19. §-a szerint egyik vallásfelekezetnek tagjai sem kötelezhetõk arra, hogy vallásfelekezetbeliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák vagy hogy ezen napokon bárminemü munkától is tartózkodjanak. Vasárnapokon azonban minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggeztendõ. (l. Vasárnapi munkaszünet). Úgyszintén bármely vallásfelekezetnek ünnepén a templom közelében s egyházi menetek alkalmával azon tereken és utcákon, melyeken az ily menet keresztülvonul, mindaz mellõzendõ, ami az egyházi szertartást zavarhatná. Aki ez intézkedéseket megszegi, az 1879. XL. t.-cikk 53. §-a értelmében két hónapig terjedhetõ elzárással és háromszáz forintig terjedhetõ pénzbüntetéssel büntetendõ az, aki életkorának 18-ik évét még be nem töltött kiskoru egyént más vallásfelekezetbe felvesz. Ez a kihágás elsõ fokon a kir. járásbiróság, másodfokon a kir. tábla hatáskörébe tartozik, éppen ugy, mint az 1879. XL. t.-cikk 54. §-ában említett kihágás, melyet az követ el, aki erõszakkal v. fenyegetéssel megakadályozza, hogy valamely temetõben az egyik vagy másik felekezet elhalt tagja eltemettessék. E kihágás büntetése háromszáz forintig terjedhetõ pénzbüntetés.

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium, vallási ügyekben a legfõbb felügyeleti, közoktatási és mûvészeti ügyekben a legfõbb kormányzati hatóság. A király kegyúri jogát a V. által gyakorolja; azért a római és görög kat. nagyobb egyházi javadalmasok kinevezése e minisztérium elõterjesztésére történik. L. Királyi legfõbb kegyúri jogok.

Vallásfelekezet v. hitfelekezet, egy ugyanazon vallást követõknek összessége. Igy szokták mondani - bár nem helyesen - keresztény V., zsidó V., értvén alatta az összes, keleti s nyugati katolikus és protestáns keresztényeket, illetõleg az összes ortodox és neolog zsidókat. Helyesebben azonban a V. szót az eredetileg egy valláson volt hivek között keletkezett vallásos pártok megnevezésére lehet használni; igy p. Krisztus követõi összesen egy egységes egyházat tettek egykoron; idõvel kétfelé váltak, keleti és nyugati egyházra, ezekben ismét idõnként majd a tanokra, majd a vallási szertartásokra v. egyházkormányzatra nézve különféle s egymással ellenséges viszonyba jött pártok keletkeztek. Szorosabb és helyesebb értelemben már ezen pártok, melyeknek mindegyike magát Krisztus tanainak igaz követõjeként tekinti, nevezhetõk V.-eknek és pedig keresztény V.-eknek. Amely országokban a vallásszabadság elve nem emelkedett érvényre, ott vannak törvényesen bevett, tûrt és be nem vett V.-ek. L. Bevett vallások és Törvényesen elismert vallásfelekezetek.
A vallásfelekezet viszonosságát az 1868. LIII. t.-c. részletezte
A V.-ek viszonosságát az 1868. LIII. t.-c. részletezte és megállapította az egyik bevett vallásfelekezetbõl a másikba való áttérés feltételeit (l. Áttérés más vallásra). A vegyes házasságokból származó gyermekekre kimondotta, hogy nemük szerint szülõjük vallását követik; szabályozta a lelencek vallási hovatartozandóságát; kimondotta, hogy egyik V.-nek tagjai sem kötelezhetõk arra, hogy más V.-beliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák, vagy hogy e napokon bárminemü munkától is tartózkodjanak; vasárnapokon azonban minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendõ (l. Vasárnapi munkaszünet), ugyszintén bármely V. ünnepen a templom közelében vagy az egyházi menetek alkalmával azon tereken s utcákon, melyeken az ily menet keresztülvonul, mindaz mellõzendõ, ami az egyháziszertartást zavarhatná. Elrendelte továbbá a törvény, hogy minden egyénnek valamely a magyar állam területén belül létezõ egyházközség kötelékébe kell tartoznia; a katonaságnál és az állami intézetekben, polgári és katonai kórházakban minden V. tagjai saját egyházuk lelkészei által részesítendõk vallásos tanításban és egyéb lelkészi szolgálatban. Temetõkben a különbözõ V.-ek tagjai vegyesen és akadálytalanu temetkezhetnek. Különbözõ V.-üek által lakott községben, mely házi pénztárából egyházi v. felekezeti iskolai célokra segélyt szolgáltat ki, e segélyben igazságos arány szerint minden ott létezõ V. részesítendõ. Új egyházgyülekezetek alakítása s leányegyházaknak anyaegyházakká vagy viszont átalakulása a V.-ek kizárólagos jogai közé tartozik.
Mindezen rendelkezések csak a bevett V.-ekre vonatkoztak, de nem az izraelitákra, kiknek a többi V.-hez való viszonyát semmiféle törvény nem szabályozta, minek folytán az izraelita vallás mint különben elismert vallás az állam védelmében részesült és az állam fõfelügyeleti joga rája kiterjedt, de a viszonosság hiányában az izraelita vallásra áttérni nem lehetett. Ezt a visszásságot az 1895. XLII. t.-c. megszüntette az izraelita vallásnak törvényesen bevett vallássá nyilvánítása által (recepció) s a temetõkben való részvétel s az egyházközségeknek szabad alakításán kivül a viszonosság többi fent felsorolt intézkedéseit e vallásra is kiterjesztette. A bevett V.-ekkel szemben állanak a jövõben törvényesen elismerendõ V.-ek, melyekrõl az 1895. XLIII. t.-c. 7-21. §-ai intézkednek. E szerint azok az állampolgárok, kik törvényesen elismert V.-té kivánnak alakulni: 1. tartoznak legalább egy egyházközség felállítását és fentartását, továbbá a felekezetükhöz tartozó gyermekeiknek iskolai hitoktatását biztosítani: 2. tartoznak a hitéletre vonatkozó összes hitelvi, erkölcsi, istentiszteleti és egyéb vallási szertartási rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályzatot jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni. A jóváhagyás csak akkor tagadandó meg: 1. ha a megalakulni kivánó V. állam- v. nemzetellenes irányzattal keletkeznék; 2. ha az egyházközség alakítási kötelezettségének eleget nem tudna tenni; 3. ha a hitelvek, tanok, istentisztelet és egyéb vallási szertartás v. a tervezett szervezet: a) a fennálló törvényekkel vagy a közerkölcsiséggel ellentétben állana; b) a már létezõ és törvényesen bevett vagy elismert V.-ek valamelyikével azonosak vagy attól csupán az isteni tisztelet és az egyházi kormányzat nyelvét illetõleg különböznek; 4. ha a megalakulni kivánó V.: a) faji vagy nemzetiségi jelleggel birna; b) a már bevett vagy törvényesen elismert V.-eket sértené. A törvényesen elismert V. az állam védelme és fõ felügyelete alatt álló nyilvános vallási testület, mely 1. szabadon gyakorolhatja a nyilvános közös istentisztelet jogát; 2. egyházi önkormányzati jogánál fogva maga intézkedhetik vallási és egyházi ügyeiben s kezelheti egyházi és iskolai vagy jótékonysági alapítványait, egyházi szükségletei fedezetére vagyont gyüjthet és e célból hivei anyagi hozzájárulását igénybe veheti; 3. hiveire egyházi adót és egyéb szolgáltatásokat kivethet, azokat azonban csak birói úton hajthatja be; 4. gyakorolja hivei felett a fegyelmi hatóságot a testi büntetés és birság kizárásával; 5. imaházul, oktatási, nevelési, jótékonysági intézetül, egyházi vagy intézeti alkalmazottai részére lakóházul használható épületeket és ezekhez szükséges, valamint temetõül szolgáló telkeket szerezhet; egyéb ingatlan vagyon szerzése azonban nincs megengedve. A törvényesen elismert V. lelkésze és egyházi elõljárója csak polgári s politikai jogainak teljes birtokában levõ feddhetetlen magaviseletü magyar állampolgár lehet. Ha ily egyház több egyházközségbõl áll, felsõbb egyházi hatóság is szervezendõ. A magyar állam kötelékén kivül álló hatóság vagy egyén a V.-nak egyházi feje vagy védura nem lehet és a V. semminemü egyházi függésben külföldi hatóságtól, V.-i társulattól vagy egyéntõl nem állhat. Az áttérés bevett V.-rõl elismerte és viszont meg van engedve és a viszonosság egyéb rendelkezései is, a temetõ használatát, a községi segélyt és az egyházközségek szabad alakítását kivéve, a törvényesen elismert, illetõleg elismerendõ V.-ekre is kiterjednek.

Vallásos költészet, a költészetnek igen nevezetes köre, mely nem annyira mûfajilag, hanem tartalmilag határolódik el. V.-nek nevezzük akár a lirai, akár az epikai, akár a drámai költészetnek mindazon termékeit, melyekben a vallási eszme a fõ. Mivel a vallási érzék egyike az emberi közösség legáltalánosabb, legmélyebb és kulturailag legelõbb fejlõdött érzelmeinek, természetes, hogy az érzésekbõl táplálkozó költészettel egy gyökérrõl fakadt, a költészetnek egyik legdúsabb forrásául szolgál, s hogy a költészet elsõ fejlõdésében kiválóan vallásos volt. Az epika a mitoszokból alakult, a lira himnuszokból állt és a dráma a kultuszból fejlett ki. Oly viszonyban volt a költészet a vallással, mint a többi mûvészetek is, melyeknek ha nem anyja, de tápláló testvére volt sokáig a vallás. Az emberi lélek kibontakozásával a költészet mind többféle tárgyát és eszmét vett föl, melyek messzibb állnak a vallástól, ugy hogy a V. ma csak egy tartomány a költészet tágas birodalmában. Ide tartoznak nevezetesen a legendák, zsoltárok, himnuszok, de sok nagyobb epikai vagy drámai mû is, mint p. Milton Elveszett paradicsoma stb. A V.-nek az a része, mely istentiszteleti célokra van szánva és erre egyházilag autentikusan elfogadva: az egyházi költészet. L. Himnusz.

Vallássérelmek (gravamina), azon vallásos jellegü és tárgyu panaszok és sérelmek elnevezése, melyeket különösen a német és a magyar rendek szotak az országgyüléseken felhozni. A XVI. és XVII. sz.-ban különösen az ellenreformáció kezdete óta hazai országgyüléseink majdnem szakadatlanul visszhangzottak a V.-tõl. A kormány sokszor igérte a V. orvoslását, igy különösen a bécsi (1606), a nikolsburgi (1621), bécsi (1624), pozsonyi (1626), a linzi (1645) békében, továbbá a soproni országgyülésen (1681) és utóbb több országgyülésen, de ritkán váltotta be szavát, mi újabb elégületlenséget, forrongást, esetleg felkelést vont maga után. Az 1604-iki országgyülésen pedig Rudolf kormánya a V. tárgyalását egyenesen betiltotta (XXII. artikulus), ami azonban nem sikerült, ellenkezõleg: Bocskay felkelését juttatta kitörésre. - A német rendek által felhozott gravaminák közül különösen az 1521-iki wormsi s az 1524-iki nürnbergi birodalmi gyülésen felhozott sérelmek nevezetesek. V. ö. Weber, Die hundert Beschwerden der deutschen Nation (Erlangen 1829).

Vallásszabadság. Magyarországon a lelkiismereti szabadságot az 1895. XLIII. t.-c. iktatta törvénybe. E szerint mindenki szabadon vallhat és követhet bármily hitet vagy vallást; a külsõ gyakorlat tekintetében azonban az ország törvényei, valamint a közerkölcsiség kivánalmai korlátot alkotnak. Igy p. a mohammedán szabadon vallhatja hitét, de a hitébõl folyó többnejüség mint a monogámiát kimondó 1894. XXXI. t.-cikkbe ütközõ gyakorlat nincs megengedve. Senkit sem szabad törvényekbe vagy a közerkölcsiségbe nem ütközõ vallási szertartás gyakorlatában akadályozni, avagy hitével nem egyezõ vallási cselekmény teljesítésére kényszeríteni. A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független; viszont azonban vallási hite vagy egyházi szabályai senkit sem menthetnek fel törvényen alapuló bármely kötelesség teljesítésétõl, valamint egyházi fenyíték sem alkalmazható senki ellen abból az okból, mivel az illetõ törvényben rendelt valamely polgári kötelességét teljesítette v. törvényben tiltott valamely cselekvést nem vitt véghez, vagy pedig, mivel törvény által engedett polgári jogait szabadon gyakorolta. A V. folyományaképen azt is kimondta az idézett törvénycikk, hogy valamely vallásfelekezetbõl kilépni vagy valamely vallásfelekezetbe belépni mindenkinek szabad a törvényekben megállapított feltételek mellett, igy tehát felekezeten kivül állani is lehet; nehogy azonban a felekezetenkivüliség kecsegtetõ alkalom legyen az egyházi terhek alól való megszabadulásra, az 1895. XLIII. t.-c. azt is rendeli, hogy aki a bevett vallásfelekezetek valamelyikébõl kilépett, mindaddig, mig valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez nem csatlakozik: 1. köteles a kilépés idejét követõ ötödik naptári év végéig esedékes rendes egyházi járulékokat annak az egyháznak szolgáltatni, melybõl kilépett; a kilépés idejét követõ öt év egyikében sem terhelhetõ azonban nagyobb járulékkal, mint amennyit a kilépés évében tarozott fizetni; 2. amennyiben a kilépett 5%-os iskolai pótadóval és 3%-os óvodai pótadóval a község részérõl vagy azért nem volna megróható, mert a községben községi iskola, illetõleg óvoda nincs, vagy azért, mert ily pótadót a községben ki nem vetettek: köteles az általa elhagyott felekezet részére fentartott iskola vagy óvoda céljaira fizetett rendes évi hozzájárulási összeget a községi pénztárba évenkint befizetni, mely összeget a község elsõ sorban az általa fentartott v. segélyezett, másodsorban egyéb a községben levõ népiskola, óvoda vagy menedékház céljaira fordítja; 3. köteles végre a kilépett az általa elhagyott felekezet iskolai vagy egyházi céljaira fizetett, illetõleg elvállalt rendkivüli egyszersmindenkorra vagy idõre szóló járulékokat annak az idõnek tartamára, vagy annak az összegnek erejéig, ameddig azokat elvállalta, szintén a község pénztárába befizetni, mely azt az illetõ egyházfelekezetnek kiszolgáltatja. A felekezeten kivül állás, mint vallási meggyõzõdés, csak azokat illetvén, kik meggyõzõdésük alkotására kellõ értelemmel birnak, a törvény azt rendeli, hogy ha a szülõk egyike vagy mindketteje felekezeten kivül állanak is, a gyermekek valamely bevett vagy törvényesen elismert vallást követni tartoznak és abban nevelendõk (l. Polgári házasság). Végül a törvény a hazában utazó vagy tartózkodó idegenek vallási szükségletérõl is intézkedik, kimondván, hogy ezek saját hitelveik szerint rendes nyilvános isteni tiszteletet tarthatnak, amennyiben az a fennálló törvényekbe, az állam érdekeibe és a közerkölcsiségbe nem ütközik és az illetõ rendõri hatóságnak eleve bejelentik. L. még Egyéni szabadságjogok.

Vallástan (hittan, dogmatika) általában mindazon igazságok foglalatja, melyek Isten megismerésére, a Teremtõ és teremtmény viszonyából folyó kötelességekre vonatkoznak. A keresztény dogmatika a kereszténység hitágazatainak tudománya. Minthogy a kat. egyházban a kereszténység tételeit az egyház adja elõ és az egyházi igehirdetés teszi kötelezõvé, a kat. hittan az egyház hitének rendszerbe öntött tudománya. L. Dogma.

Vallástudomány, a vallás jelenségeinek tudományos vizsgálata, mely ha egyetlen egy vallásra szorítkozik, az illetõ vallás tudományának neveztetik, ha pedig a különbözõ vallásokra összehasonlítja, összehasonlító V.-nyá lesz. Ez utóbbi fõleg a jelen korban vett nagy lendületet. Abból a föltevésbõl indul ki, hogy a vallás csak ugy mint a nyelv vagy egyéb nyilvánulása a népléleknek, ennek a mélyébõl származik és bizonyos törvényes fejlõdésen megy keresztül. Ennek a fejlõdésnek egyes fázisait és törényes rendjét keresi a modern V. E célból különösen fontos a legõsibb, legprimitivebb vallások, illetve vallási érzések nyilatkozásának vizsgálata, hogy e fejlõdésnek legegyszerübb formáit megismerjük; továbbá, minthogy kétséget nem szenvedhet, hogy az õsnépek szétágazva, széjjeloszolva, új hazájukba magukkal vitték nemcsak nyelvüket, de vallási felfogásukat, mitoszaikat stb. is, szükségessé válik a különbözõ népek vallásainak, mitoszainak rokonságát, átalakulásait stb. kutatni. Az elsõ célra szolgának elsõ sorban tudományos utazóknak most már pontosabb, kritikusabb megfigyelései, melyek a többi közt ledöntötték azt a régibb véleményt, mintha volnának népek, melyeknél vallási életnek nyoma sem mutatkozik. Ezekbõl az anyagokból most már óriási halmaz gyült egybe, mely még teljesen kiaknázva nincsen. Hasonlókép nagyon föllendült a keleti vallások õsibb formáinak vizsgálata. Fõleg Müller Miksa (l. o.) szerzett e téren nagy érdemeket a Kelet szent könyveinek (Sacret book of the East) kiadásával, melybõl 1879 óta 33 kötet jelent meg, mely a bramai, buddhista, iszlám, persa, khinai stb. vallások ismeretében új korszakot nyitott meg. Az összehasonlító mitologiának is Müller Miksa, Kuhnnal együtt, mutatott új utakat. Az indogermán mitoszok összehasonlító tanulmányaival, melyhez az összehasonlító nyelvtudomány szolgáltatta a legbecsesebb eszközöket, példát adtak ily kutatásra, mely most már kiterjedt más nagy népcsaládok közös mitoszkincsére is. Az indogermán összehasonlító nyelvtudomány mellé sorakozott a sémi népeké, újabban a finn-ugor, tatár stb. népcsaládé is (v. ö. Müller, Einleitung in die vergleichende Religions-Wissenschaft, Strassburg 1874). Rendkivül érdekesek azok a vizsgálatok, melyek a népmesékben, babonákban, babonás szokásokban a fejlettebb mitoszokkal való rokonságot keresik, és vagy ezeket amazokból, vagy amazokat ezekbõl származtatják (v. ö. Schrader, Sprachvergleichung und Urgeschichte, 2. kiad. Jena 1890). Ez élénk tudományos mozgalom még távol van ugyan célpontjától, de már eddig is sok becses eredményt hozott létre. V. ö. Tylor, A kultura kezdetei (2 köt. 1872-73, német kiadás); Bastein, Der Mensch in der Geschichte (3 köt., 1860); Lippert J., Die Religionen der europäischen Kulturvölker (1881); Ratzel, Völkerkunde (1887); Verner, Revue de l'histoire des réligions (1880 óta).

Dogma (gör.), a pogány bölcselõknél és klasszikusoknál határozatot, nézetet, rendeletet, törvényt jelent. Egyes bölcseleti iskolák tantételét is D.-nak nevezték. A szentirás e szóval jelöli az állami törvényeket (Dán. 2. 13: Luk. 2, 1 stb.), Mózes törvényeit (Efer. 2, 15) az apostolok rendeleteit és az apostoli zsinat határozatait (Ap. csel. 16, 4; 15 28). Az egyház atyái az összes keresztény hit- és erkölcstanokat nevezik D.-nak, fõleg ellentétben az eretnekek állításaival vagy egyeseknek nézeteivel. Igy lett e szó terminus technikus a kat. teologiában az Isten által kinyilatkoztatott és az anyaszentegyház által elénk adott összes igazságok megjelölésére. Jézus Krisztus az apostolok utján a kinyilatkoztatást kihirdette és befejezte. Ez a kinyilatkoztatás benfoglaltatik a szentirásban és a hagyományban; e két forrásban benn van tehát minden D. (Dogmata implicita). Ezen kinyilatkoztatásnak õre és magyarázója az egyház, melyet a szentlélek kegyelme megóv minden tévedéstõl a kinyilatkoztatás körül. Valahányszor az egyház egy-egy hit és erkölcsi igazságot megvall (p. ünnepélyes hitvallásaiban, liturgiájában stb.), v. ünnepélyesen kihirdet, megmagyaráz, definiál (p. az egyetemes zsinatok vagy az egyház feje, a pápa), csakis az isteni kinyilatkoztatás forrásaiból merít. Ezen az egyház által megvallott vagy kihirdetett igazságot nevezik dogmata explicita (quoad nos), tulajdonképeni D.-nak. A keresztény ember köteles ugyan általában mindazt elhinni, ami a kinyilatkoztatásban foglaltatik; mégis különösen tartozik minden egyes az egyház által definiált és az õ tudomáséra jutott igazságot hittel elfogadni. Ha általában a kinyilatkoztatást elveti, deista; ha bármely, az egyház által kimondott dogmát nem fogad el, eretnek lesz. A D. megmagyarázott lényegébõl világos, hogy az változhatatlan. Az egyház megmagyarázhatja, kihirdetheti a D.-t, de az egyszer megmagyarázott D.-t meg nem változtathatja. Minthogy a kinyilatkoztatott igazságok vagy az ember értelmére általában, vagy egyszersmind cselekedeteire is vonatkoznak, kétféle D.-k különböztethetõk meg: a hit és az erkölcs D.-i (dogmata fidei et morum); bár a megkülönböztetést jelelõ szavak nem fejezik ki teljesen magát a lényeget: ugyanis az erkölcsi dogmákat is kell hinni. Ezeknek tudományos rendszerben való elõadása alkotják a tulajdonképeni teologiát. A XVII. sz.-tól kezdve külön tárgyalják a hit D.-it s ezt dogmatikának nevezik, s külön az erkölcs dogmáit, és ez az erkölcstan. A dogmatikát általában két részre osztják: alapvetõ (fundamentalis) dogmatika, máskép apologia, mely a keresztény hit és egyház igazságát és isteni eredetét bizonyítja; részletes, ágazatos (specialis) dogmatika, mely az egyes isten által kinyilatkoztatott és az egyház által elénk adott hitigazságokat rendszerbe foglalva tárgyalja. Ez utóbbi módszerét tekintve vagy pozitiv, ha a hitigazságokat fõleg csak a kinyilatkoztatás forrásaiból (szentirás és hagyomány) bizonyítja; v. spekulativ (skolasztikus), ha a hitigazságokat a filozofia segélyével megmagyarázni törekszik.

Feniciai vallás A feniciaiak vallási képzetei sok közös vonást mutatnak a többi pogány sémi népek nézeteivel. Fõistenségük volt Baal, amelynek neve nõnemü alakban is elõfordul: Baalat. Néha Baal samîn-nak (Az egek Baalja) nevezik. Ez a napisten, amelynek tisztelete az izraelitáknál is elterjedt, ugy hogy a próféták küzdelme kiválóan az ellen irányult. Tirusban Baalt Melkart (a város királya) név alatt tisztelték. A napisten mellett állott a hold istennõje: Astarté (héb. Astáret, aram. Attar), amely a bástyák véd?asszonya is volt, amiért fején bástyaalaku koronával is szokták ábrázolni. Egy másik fõ istenség volt Esmun (innen az Esmun-ezer név), akit az egészség istenének tekintették. A görög Artemissel azonosítják a régi irók Tanit istennõt. Ezen istenekrõl különféle mitoszok maradtak reánk, amelyeket különösen a biblosz-i Philo (K. u. 100 körül) egy munkájából ismerjük, amelyet ez egy ?srégi feniciai irónak, Szanchunjathônnak tulajdonít. Ugyanebb?l a munkából ismerjük a feniciaiak mitoszát a világ eredetérõl. Nagy szerepet játszott a feniciaiaknál és a velük közös vallással és nyelvvel biró karthágóiaknál a Moloch kultusza, amely emberáldozatokkal járt (némely isteneiket kabírok-nak, "hatalmasoknak" nevezték), valamint a tavasz istenének, Adonisz-nak (babil. eredetü neve: Tammuz) a tisztelete. A feniciai istenek tisztelete mindenféle erkölcstelen üzelmekkel volt összekötve. V. ö. Renan, Mission de Phénicie. Baethgen, Beiträge zur semitischen Religionsgeschichte (1888).

Magyar hit v. magyar vallás. Melotai Nyilas István, Bethlen Gábor fejedelem udvari papja Gyulafehérvárt, Agenda címü 1621. megjelent magyar munkájában nevezte a debreceni hit. vallást, melyet 1562. Mélius és társai készítettek a reformátusok számára, magyarok hitvallásának és magyar hitvallásnak, még pedig tizszer. (V.ö. 7., 134., 191., 322., 342. old.)

Recepció (lat.) a. m. befogadás. Nálunk recipiált vallás a. m. törvényesen bevett vallás. L. még Jogrecepció.

Természetes vallás megkülönböztetendõ a természetvallástól (l. o.), az a vallás, melyet nem isteni kinyilatkoztatásból származtatnak, hanem az emberi lélek vallási szükségleteibõl, fejlett mivoltából, erkölcsi és filozofiai tudatából.

Tûrt vallás az oly vallás, amely sem nem törvényesen bevett, sem nem törvényesen elismert, de csak ugy eltûrik. Ilyen volt nálunk sokáig a zsidó vallás. L. még Türelmi parancs.

Unitárius vallás

a reformáció korában Erdélyben bevett és törvényes joggal felruházott négy vallás közül a negyedik. Alapelve: az Isten lélek és akik õt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. Isten lélek, tehát személy, és ugy személyére, mint lényére nézve oszthatatlan egység; mindenható erõ, akarat, bölcseség, igazság, jóság, szeretet; aki teremt, táplál, fentart és a tökéletesedés útján vezérel mindent, minthogy célja az, hogy minden tökéletes és boldog legyen. Az isteni cél megvalósítását míveli minden lény ugy is mint Isten teremtménye, ugy is mint önálló egyed, de nem egyenlõ mértékben, mivel erre legelsõ helyen hivatott az ember. Némelyik ember mintegy elhivásból mûködik az isteni cél megvalósításán. Ilyen ember volt Jézus, kinek az isteni lélek mérték fölött adatott, aki az õ atyja akaratához hû volt mindhalálig. Jézus példás életével, bölcs és isteni eszméivel az emberiségnek legnagyobb jóltevõje, az Isten országának itt a földön megalapítója volt, ki ezért nemcsak követésre, hanem hálás tiszteletre méltó. Az unitáriusok Jézus természetfölötti származását és testi föltámadását nem tanítják, mert nem tartják az evangeliumok tanításával és a józen ésszel összhangzónak, ellenben tanítják, hogy Jézus személyében bebizonyult, hogy az ember a test gyarlóságait legyõzheti és tökéletes emberré lehet. Jézus a legtökéletesebb példánykép minden embernek az életre, a munkásságra, az erkölcsi fönségre és a halálra is. Jézus a keresztény egyház megalapítója, mely méltán neveztetetik az õ nevérõl (Christianus). Jézusban az Isten lelke munkálkodott, ugyanaz munkálkodik az emberben is, mig ez el nem homályosítja. Lélek az, amely megelevenít, de e lélek nem személy, hanem az az isteni erõ, amely minket minden jóra vezérel. A lélek szünetlen küzdelemben van a testtel s igen gyakran ennek a vágyai, kivánságai és ösztönei legyõzik és megsemmisítik a lélek mûködését. Igy származnak a hibák, vétkek és bûnök, tehát ezekért mindenki maga felelõs. A bûn senkinek másnak be nem tudható, azt senki el nem veheti, de mindenki megjobbulhat, ha megtér, s kegyes és istenes életet folytat. Az istenes életnek számos eszköze van. Ilyen elsõ helyen az egyház, mely a hivõknek önkéntes egyesülete a saját lelki javukra és az Isten dicsõségére. Az egyház szervezett testület, melynek megvannak a kormányzó közegei és eszközei. A magyarországi unitárius egyház szervezete episzkopális-presbiteri. Feje a püspök, kit egyházi férfiak közül választanak és felszentelnek, vagy hivatalba iktatnak élethossziglan. Az egyháznak van két világi feje: fõgondnokok, kiket a zsinat választ. A püspök a legújabb idõkig szuperintendens címet viselt, de a hazai alkotmány helyreállítása óta a közéletben és kormányi iratokon is a püspök cím használtatik. A püspök az egyház kormányzó testületeinek egyházi, az idõsebb fõgondnok világi elnöke. A püspök jogkörébe tartozik a lelkészek rendelése, az egyházközségek és iskolák fõfelügyelete. A fõrendiház reformja óta a püspök v. a fõgondnok fõrend.

Az unitárius egyház legfõbb hatósága az egyházi vagy zsinati fõtanács, melynek jogkörébe tartozik az egyházi törvények alkotása, a püspök és fõgondnokok választása, a lelkészek fölszentelése. Zsinati fõtanács négy évenkint egyszer, egyházi fõtanács évenkint egyszer tartatik. Központi hatóság az egyházi képviselõtanács, mely állandóan Kolozsváron székel, s a folyó ügyeket intézi. Mindenik tanácsot választott egyháztanácsosok alkotják. Az unitárius egyház összes egyházközségei Magyarországon egy egyházkerületbe vannak beosztva: magyar unitárius vallásközönség címen, ez ismét feloszlik nyolc esperesi egyházkörre, melyeknek élén egy-egy esperes és két világi gondnok áll. Az egyházkörök saját belügyeiket közgyüléseiken intézik. Az egyházközségek száma 110 anya- és 50 leányegyházközség. Az elõbbiek magok választják lelkészeiket és a püspök nevezi ki. Mindenik egyházközségnek van temploma (imaház), iskolája, lelkészi és tanítói lakása s némi fekvõ birtoka. Az egyházközségek fekvõ birtoka mintegy 10,000 hold. Az egyház egyetemének van mintegy 6000 hold birtoka, amely kegyes alapítványokból áll. Az unitáriusok egyházi szertartása egyszerü, melyben fõ súly a közös imádkozásra, szónoklásra és éneklésre van fordítva. A hét köznapjain reggel és este ének és rövid imádság, vasárnap délelõtt és délután istentisztelet tartatik. A templom dísze a szószék, úrasztala és az orgona, mely utóbbit azonban csak mintegy száz éve vették be. Négy fõ ünnepet tartanak: karácsont, nagypénteket, husvétot, pünkösdöt. Rendesen négyszer élnek úrvacsorával, melyet két szin alatt vesznek: karácsonkor, husvétkor, pünkösdkor és õsszel. Templomszentelés és zsinat alkalmával szintén élnek úrvacsorával. Tanintézeteik: Kolozsváron papnevelõ intézet 5 tanárral, 13 növendékkel; fõgimnázium 14 rendes és 3 helyettes tanárral, 362 növendékkel; Székely-Keresztúron algimnázium 7 tanárral, 185 növendékkel.

Az U. történelme a reformációval kezdõdik, ámbár a IV. és V. sz.-ban a Sabellius és Arius nevéhez fûzött vallási áramlatok ugyanily jellegüek voltak. Kevéssel a reformáció kezdete után Olaszországban, Svájcban, Németalföldön, Lengyelországban, Erdélyben és Magyarországon is jelentkeztek e hitnézet vallói. Magyarországon a Tisza partján, a felvidéken, a Dunán túl több helyen s fõleg Nagyvárad, Debrecen, Békés, Makó, Hódmezõ-Vásárhely, Temesvár, Pécs városokban és környékén voltak unitáriusok. Nevezetes vezérei voltak: köröspeterdi Arany Tamás, Egri Lukács, Alvinczi György, Karádi Pál stb., kiket sokszor üldöztek és bebörtönöztek. A magyarországi unitárizmusnak értékes maradványa a Pécsi disputatio magyar nyelven. Erdélyben az országgyüléseken folyt hitviták alatt érlelõdött meg az unitárius eszme. Elõször 1566. kezdette hirdetni Dávid Ferenc (l. o.) kolozsvári pap és elsõ püspök. A külföldrõl ide menekült kitünõ tudósok:Blandrata György, Palaiologos Jakab, Sommer János stb. és János Zsigmond fejedelem támogatása mellett oly gyorsan terjedt, hogy 1568. törvényesen bevétetett. A terjesztés munkájában fõ része volt Dávid Ferencnek a szószék, a sajtó és a nyilvános hitviták útján, melyek közül nevezetesebb a gyulafehérvári, mely négy napig, a nagyváradi, mely nyolc napig tartott a fejedelem és fõrendek gyakori részvétele mellett. 1571., midõn János Zsigmond (l. o.), az alig 31 éves fejedelem meghalt, Erdély magyarsága nagy részben, Kolozsvár, Brassó, Szeben városok német lakosságának nagy száma követõje volt az U.-nak, de a katolikus Báthoryak alatt jogaik megrövidítése, gyulafehérvári nyomdájuk elvétele, a cenzura behozatala következtében terjedésük megakadályoztatott és Dávid Ferenc elitélésével (1579) erejük megtöretett. Innen kezdve csaknem 300 esztendeig folytonos önvédelem, gyakran élethalálharc volt sorsuk. A XVI. sz. végén, az ifju jeles püspök Enyedi György (l. o.) idejében lendületet nyert, miután a fejedelemnek a lengyel trónhoz való viszonya némi pihenõt engedett, de ugyanekkor már jelentkezett a szombatosság, mely egyelõre a Krisztus imádása elleni reakció volt, de azután zsidózó tévelygéssé fajult. Bethlen Gábor és Rákóczi György fejdelmek alatt a szombatosok miatt sokat zaklatták az unitáriusokat és a dési egyezség (Complantio deesiana, 1638) alapján Dajka Keserü János püspök vezetése alatt számos egyházuk elvétetett, az ev. ref. egyházhoz csatoltatott és a háromszéki egyházak látogatása az unitárius püspöknek eltiltatott. A XVII. sz. irodalmilag is fölötte terméketlen volt. Enyedi György munkájának: Az ó- és újtestamentomi helyek magyarázatának magyar kiadásán kivül néhány káté és halotti beszéd látott napvilágot. A XVIII. sz.-ban II. Lipót alatt lábra kapott és Mária Terézia alatt hatalmaskodó kat. reakció megsemmisítéssel fenyegette. 1848. a szabadelvü pozsonyi országgyülés a XX. t.-c. 1. §-ában az U.-t Magyarországra nézve is törvényesen bevett vallásnak nyilvánítja. Közvagyonunk, tanintézeteink, egyházi és iskolai épületeik nagy része az utóbbi 30 év alatt megújult. Az egyház hiveinek száma jelenleg 65,000. A magyarországi részekben az utóbbi években Hódmezõvásárhelyen, Mezõ-Berényben, Orosházán, Polgárdiban és Budapesten alakultak gyülekezetek. A külföldi unitáriusokkal élénk összekötésben állanak és azoktól ugy szellemi mint anyagi támogatást bõ mértékben nyernek. Irodalmi munkásságuk élénk. Kéthavi folyóiratuk a Keresztény Magvetõ (1861 óta), egyhavi az Unitárius Közlöny, idõszaki a Fiatalság Barátja.