A, ÁBCDE, ÉFGHI, ÍJKLMNO, Ó, Ö, ŐPQRS, SzTU, Ú, Ü, ŰVWXYZ, Zs


A Család (The Family)


A David Brandt Berg (1919-1994) független prédikátor által 1968-ban Isten Gyermekei (Children of God) néven alapított vallási közösség, amelyet 1978 februárjában Berg feloszlatott, s elõbb A Szeretet Családja (Family of Love), majd A Család (The Family) néven szervezõdött újjá. Az intézményes egyháznak 1949-ben hátat fordító alapító, aki hippiknek és drogosoknak 1952-ben Ezékiel, 1962-ben pedig Jeremiás próféta felszólítására prédikált, 1968-ban isteni kinyilatkoztatást kapott, amely többek között Kalifornia pusztulását jósolta meg, s azt, hogy népét, mint egykor Mózes, õ fogja a pusztaságon átvezetni. Ekkor vette fel a David Moses (Mo) nevet. Az Isten Gyermekei az egyik legtöbbet támadott új vallási közösség volt, elsõsorban szexuális viszaélések miatt, amelyek a közösség flörtös halászatnak (flirty fishing) nevezett  gyakorlatából fakadtak. Berg szerint ugyanis Isten dicsõségét szolgálja minden önkéntes, önzetlen szex a hívõk között, de a nem hívõk megtérítése érdekében is. "A testetek a csalétek. Elõször belétek fognak szeretni, azután Jézusba" - tanította. Az erotikus térítést a 80-as évek közepe óta nem gyakorolják, a közösségen belül azonban továbbra is dívik a szabad szerelem - az új tagoktól persze ma már AIDS-tesztet kérnek. Mindazonáltal a hetvenes évek pedofil botrányokról híres közössége a kilencvenes évekre törvénytisztelõ felekezet lett, amelyet az alapító halála óta Maria "Mama", Berg egyik volt élettársa vezet. Berget a hívek nem tagadták meg, ma is szent könyvekként tisztelik és olvassák "Mo leveleit", igaz, a nem egyszer pornográfiáig merészkedõ levelek, illetve a kompromittáló videók közül sokat megsemmisítettek. A közösséghez újabban csatlakozók már nem is ismerik a Család-alapító múltjának sötétebb foltjait. A világszerte mintegy tízezer (Magyarországon kétszáz) tagú Család ma nagyobbrészt gyermekekbõl áll, akiknek "Kiddie Viddie" videókat forgalmaznak, s akiknek a kedvéért a közösség szórólapjai Walt Disney stílusában készülnek. vissza / back

[www.thefamily.org] [The Mo Letters]
[cesnur] [ocrt] [www.religiousmovements.org
 
 

vissza / back

A, ÁBCDE, ÉFGHI, ÍJKLMNO, Ó, Ö, ŐPQRS, SzTU, Ú, Ü, ŰVWXYZ, Zs

a lap tetejére / top