gerlo.hu

vissza /  back

gerloblog













 

Hamvas Béla utóélete

A sikerkenyőcs


Hamvas Bélát születésének centenáriumán, amikor itthon egymás után jelennek meg az életműsorozat kötetei, már nem akkora sikk olvasni, mint volt 1990 előtt, kéziratban. A Hamvas-kedvelők ma arra kíváncsiak: miképpen lehetne a filozófus-író műveit külföldön is méltóképpen elfogadtatni? Mi lenne az a – hamvasi kifejezéssel – „kenyőcs”, amely sikerre vinné a szerző határon túli népszerűsítését? Úgy tűnik, hogy Szerbiában – az egyetlen országban, ahol Hamvas széles körben olvasott és egyre kedveltebb szerző – főként az életmű nacionalizmus-, illetve háborúellenessége hat.

A száz éve született Hamvas Béla 1968. november 7-én halt meg. Amikor néhány tisztelője évről évre e napon felkereste sírját Szentendrén, a közeli szovjet emlékműnél gyakorta éppen az Internacionálét játszották. Ez nagyon is méltó volt Hamvashoz – emlékezett egy interjúban a teológusból Hamvas életművének főállású és -szenvedélyű sajtó alá rendezőjévé és kiadójává avanzsált Dúl Antal –, hiszen „Hamvasnál nemzetközibb gondolkodót lámpással sem találhatnánk”. A Fővárosi Könyvtár keleti gyűjteményének egykori vezetője, az 1949-es B-listázás következtében napközben Tiszapalkonyán rakodómunkát végző, hajnalonként szent könyveket fordító és kommentáló, esszéket, regényeket alkotó filozófus és író a Németség című írásában a legkisebb kétséget sem hagyta antinacionalizmusa felől: „A nacionalizmus általában azt jelenti, hogy a nemzeti vonás megerősödik, és az embercsoport a normális humánumtól eltér. Nemzet, vagy nép a torzultságnak valamely állandósult és tömegesen jelentkező alakja, s erre, akik eltorzultak, különösen büszkék szoktak lenni. Nemzethez tartozni annyit jelent, mint azonos módon deformáltnak lenni, ezt a deformáltságot dicsőíteni, a többit pedig megvetni. Ha a normálistól való eltérés kollektív arányokat ölt és stabilizálódik, minden esetben olyasvalami keletkezik, mint vallás, vagy faj, vagy nép, vagy nemzet, vagy osztály, belülről dicsőség, kívülről méreg, bosszúság és komikum.”

A segédmunkási létet megelőzően Szentendrén írt, Karnevál című regényében (vagy ahogyan ő maga nevezte: sorskatalógusában) az egyik regényalak a nemzeti öntudatot sommásan „kenyőcsnek” nevezi. „Tudja, semmi az égvilágon nem változott, fölkelünk, eszünk, lefekszünk, iszunk, veszekszünk, nőkkel alszunk, részegek vagyunk, beszélünk, betegek vagyunk, káromkodunk, imádkozunk, gyilkolunk, a meggyilkoltakat siratjuk, egymást sanyargatjuk, komédiázunk, hazudunk, ez már sok ezer év óta tart, és semmit sem változik.., csak a kenyőcs.., amivel az egészet üzemben tartják. Ahány nép, ahány osztály, ahány vallás, ahány ország, ahány szekta, annyi kenyőcs.”

A centenáriumra ismét megjelent regényt Hamvas azután írta, hogy az ostrom idején egy bombatalálatban odaveszett évtizedek alatt gondosan összegyűjtött hatalmas könyvtára és sok ezer oldalnyi saját kézirata. E sokk hatására, amikor mindent elveszített, szánta rá magát Hamvas – emlékszik a Brüsszelben élő Huszár Magda, a Karnevál és más Hamvas-írások francia fordítója –, hogy szépirodalmi műveket, regényeket írjon.

Hogy vajon Hamvasnak az emberiség őskori hagyományáról írt, Scientia Sacra című műve, az esszéi, netán a regényei jobbak, arról persze megoszlik a Hamvast olvasók véleménye. A munkáit kedvelők mostanában gyakran panaszkodnak: ahhoz képest, mekkora eseményszámba ment, amikor – 1983-tól kezdve – végre megjelent egy-egy Hamvas-könyv, s mekkora volt az öröm, amikor a kilencvenes évek elején megindult a Dúl Antal szerkesztette, jelenleg a felénél, a 13. kötetnél tartó életműkiadás (HVG, 1993. június 26.), a rendszerváltás óta mintha csendesedett volna a Hamvas-kultusz. Igaz, Balassa Péter esztéta a Könyvvilág című lapban már 1985-ben „zseniális roncsnak” titulálta az éppen csak megjelent s mások által továbbra is magasztalt Karnevált, a „fordulat” csak a rendszerváltás után, az életműkiadás megindulása után állt be: a kiadatlan kéziratok olvasását korábban még sikkesnek tartók s az elnyomott író sorsával szolidaritást vállalók egy része mára elfordult Hamvastól.

Nem sikerült a 100. évfordulóra Hamvas külföldi elismertetése sem, pedig csupán az 1200 oldalas Karnevált teljes terjedelmében lefordították már három nyelvre – franciára, németre és szerbre – is, mind ez idáig azonban egyik sem jelent meg, noha például Huszár Magda francia fordítása már vagy öt éve elkészült. Ezt-azt persze kiadtak itt is, ott is, olaszul, lengyelül; valamicskét még angolul is; egy tanulmány, a Vízöntő című, megjelent oroszul és lettül; egy-két esszé csehül, illetve dánul. E nem teljes lista is elenyésző azonban, mind Hamvas életművének méreteihez, mind azon erőfeszítéshez képest, amelyet itthon Hamvas özvegye, Kemény Katalin, valamint az életműkiadást a hetedik kötettől kezdve saját kiadóján keresztül közreadó Dúl Antal, külföldön pedig a tőlük függetlenül fordító lelkes rajongók tettek Hamvas elismertetéséért.

Figyelemre méltó jelenség azonban, hogy van egy ország, ahol – nagyjából éppen az itthon apályt hozó rendszerváltás óta – hatalmas elánnal nemcsak fordítják, de ki is adják Hamvas műveit (a Karnevál kivételével szinte mindent kiadtak már, ami magyarul is megjelent). S nemcsak kiadják, de olvassák és szeretik is, sőt, az író ott ma jóval népszerűbb, mint idehaza. Ez az ország Szerbia. Hamvas még a külföldre szakadt szerbek számára sem volt közömbös. Az attitűdök persze különböznek. A lausanne-i L’age d’homme kiadó vezetője, Vassili Dimitrijevic – aki Szolzsenyicin első francia nyelvű kiadójaként vált ismertté – például 1989-ben szerződést kötött a Karnevál francia kiadására. 1990-ben azonban jött a háború, s attól kezdve Dimitri a Hamvas-kiadásra szánt pénzből hirtelen Dobrica Csoszics, sőt, Szlobodan Milosevics könyveinek intenzív kiadásába kezdett.

Hamvas Bélát Szerbiában viszont Szava Babics író, a belgrádi bölcsészkar magyar tanszékének vezetője fedezte fel, kezdte fordítani, 1990 óta pedig nagy számban ki is adja a műveit. Babics rokonszenve önmagában persze még nem indokolná Hamvas páratlan exjugoszláviai népszerűségét, ami odáig terjed, hogy egyik írása, A bor filozófiája című „imakönyv ateisták számára” például három (két szerb, valamint egy horvát) fordításban is hozzáférhető. Az exjugoszláv, elsősorban a szerb, azon belül pedig főleg a belgrádi értelmiségnek a nacionalista kenyőcsből nem kérő része, úgy tűnik, „Hamvasban találta meg azt a szellemi tájékozódási pontot, ahol Kelet és Nyugat összeér, s minden hazugság lelepleződik” – mondja Szava Babics, aki szerint „az életművét a szakadék szélén alkotó Hamvast befogadni is csak az tudja igazán, aki maga is a szakadék szélén tántorog.”


 
 

top / a lap tetejere

 


vissza /back



 


vissza /back

vissza /back