gerlo.hu

vissza / back

gerloblog
















 

A SÁTÁN A 21. SZÁZADBAN
A privát rossz kora?

Erőszak és birtoklás a szerelemben, szélsőséges önzés és anyagiasság a társadalomban, a tisztesség félrelökése a politikában: mindez a Gonosz - bibliai héber szóval a Sátán - jelenlétére utal. Sőt, a 20. századdal ellentétben, immár nem kollektív, hanem individuális formában - véli egy most megjelent könyv valláspszichológus szerzője.

Baudelaire szerint a Sátán legnagyobb trükkje az, hogy elhiteti magáról, nem létezik. Munkahipotézisként azonban mi most mégis „tekintsük létezőnek" - tesz javaslatot Popper Péter pszichológus A Sátán a XXI. században című, most megjelent kötetében. A szerző, mint elmondja, már 12 évvel ezelőtt belekezdett egy Ördög-könyvbe, ám infarktust kapott, s megijedt: a könyvet nem folytatta. A kézirat állítólag el is veszett, s csak 12 évre rá volt mersze újból nekilátni. Azt jelentené ez, hogy Popper, a felvilágosult pszichológus - hisz a Sátánban? Igen is és nem is. Pontosabban, a szerző értelme is csupán a megszemélyesített Gonosz, a Sátán - nem pedig a világban működő rossz, gonosz impulzusok, rossz szándékok, illetve az ártani akarás - létezését tagadja.

E gonosz impulzusok természete Popper szerint mára némileg megváltozott. „Hosszú történelmi időszakon keresztül az emberiséget megrázó nagy ördögi tetteket zárt egységbe szervezett csoportok követték el" - véli, s az embert áldozó indiai orgyilkosoktól, a thugoktól és az inkvizíciótól a Gestapón, a KGB-n és a nyilasokon át az ÁVO-ig és a Szekuig, illetve az úgynevezett sátános szektákig számos ilyen csoportra utal. De - teszi hozzá nyomban - „ugyanilyen kollektív erőként jelenhet meg egy agresszív párt vagy egy militáns egyház is". Ma azonban - vélekedik - egyre inkább egyénivé válnak a kísértő erők, mi több, szétszóródnak a közélet mindennapjaiba. A Sátán - mondja Popper - ma már „mellettünk ül a trolibuszon, lehet, hogy ő az életünket megkeserítő köztisztviselő, a fölényeskedő orvos, a cinikus politikus vagy éppen a szigorú erkölcsöt prédikáló szektatag. A lényeg a személyes megkísértés, a bennük megbújó sötétség - düh, gyűlölködés, részvétlenség, félelem, parazita önzés, pusztító agresszivitás - előhívása."

Mindebből jól látható, hogy a szerző egészen másképpen szemléli azt a Fő-gonoszt, akit hagyományosan héberül Sátánnak, görögül Diablosznak, az arab nyelvű Koránban Iblisznek neveznek, és aki a zsidó-keresztény-muszlim hagyományban eredetileg angyal, illetve dzsinn, aki Isten égi udvartartásához tartozik. A többi angyallal ellentétben azonban nem hajlandó fejet hajtani Istennek, amiért Isten - majd az utolsó ítéletkor beteljesülő - halállal bünteti: tüzes tóba veti majd, ahol örök gyötrelem vár reá. Addig azonban a „bukott angyal" kísérti az embert, s jellemző módon éppen azokra a bűnökre - engedetlenségre, büszkeségre - csábítja, amelyekben maga is vétkes.

Persze ez a kép is már egy evolúciós eredmény: az Ôsgonosz - Ahriman néven - az óperzsa vallásban még több volt egyszerű bukott angyalnál: két egyformán erős istenség közül lett volna az egyik. Igaz, olyan, amelyik - szemben ellenlábasával, a Jó megtestesülésével, Ormuzddal (más néven: Ahura Mazdával) - teremteni nem tud, csak pusztítani. A perzsa hatásra kialakult Sátán-képzet szerint azonban a Gonosz a zsidó-keresztény-muszlim monoteista hagyományban már értelemszerűen csak kisebb rangú szellemi lény lehet Istennél, olyannyira, hogy az általánosan elterjedt keresztény értelmezésben a Rossz valójában nem is volna más, mint a Jó hiánya.

A Sátán az Ószövetségben először Jób könyvében szerepel e néven, de teológusok és a téma más szakágakhoz tartozó szakértői szerint már a Teremtés könyvében megszólaló kígyó is ő volt - csak más alakban. Amikor azokkal a szavakkal fordul az első emberpárhoz, hogy „Bizony, nem haltok meg! Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói", a kígyó tulajdonképpen arra próbálja rávenni az embereket, hogy váljanak istenné.

Hogyhogy - kérdi a valláspszichológus szerző -, hát Isten az embert nem a saját képére és hasonlatosságára teremtette? Arra, persze, ám szellem és tudás nélkül, amiért is a tudás - így vagy úgy - végül is a kígyó ármánykodásának köszönhető. E tekintetben akár Prométheuszhoz is hasonlíthatnánk, aki éppen úgy az olümposzi istenek akarata ellenére hozza el a tüzet - a tudást, illetve a fényt - az embereknek, ahogyan a kígyó képében fellépő Sátán (mint Lucifer, vagyis fényhozó) is az Isten akarata ellenére csábítja az embert a tudásra. „Röstellkedve, de be kell vallani - írja Popper -, hogy egy ördög érdekesebb, mint egy angyal. A bűn mindig érdekesebb a jónál."

Nem véletlen hát az ördögregények, ördögdrámák sora. Ezekben a Sátán „az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót művel", mint Goethe Faustjában, vagy „a tagadás ősi szelleme", mint Madách Az ember tragédiájában. Bulgakov regényében, A Mester és Margaritában a Gonosz, vagyis Woland a harmincas évek Moszkvájában garázdálkodva voltaképpen csak szemlélődik - de nem is kell beavatkoznia, a dolgok nélküle is rosszul mennek. Ô beéri azzal, hogy elnézi a bürokráciától, ateizmustól, lakáshiánytól meggyötört moszkvaiakat, amint az új világban is a felszínre tör bennük minden régi és örök emberi sajátosság.

A bolsevizmus - csakúgy, mint Popper szerint a fasizmus, a jezsuitizmus és a globalizáció is - intézményesen állt szemben a modern ember énfejlődésével. A sátániként értékelt szervezetek, csoportosulások, mozgalmak elleni küzdelem azonban - véli a szerző - viszonylag egyszerű volt. A világosság és a sötétség közötti törésvonalak határozottak voltak. Ma a Sátán elleni küzdelem egyéni, bennünk zajlik, nincs szükség hozzá nagy társadalmi mozgalmakra, demonstrációkra. A Gonoszt magunkban kell legyőznünk.

Popper új érát sejt: mindennapi életünkben a szemünk előtt bontakozik ki a sátáni elem: „Tiszteletre méltó elveket valló államférfiakról kiderül, hogy gyilkosságokat szerveznek, maffiózók, sőt keresztapák, és milliárdokkal korrumpálhatók. (...) A politikai sátánosság új vonása a nyíltság, az erkölcsi nihil cinikusnak tűnő vállalása, olyan mértékű manipuláció a hagyományos értékekkel, amit a megdöbbent polgár pofátlanságnak érez." Ahogyan Popper véli, az egykori kollektív megnyilvánulások helyett a sátáni manapság individuálisan van jelen az életünkben, s - mint mondja - úgy is kell harcolni ellene, ahogy a Sátán is teszi mostanában: mimikri, látszatok nélkül. Ezért aztán nemcsak a sátáninak, a jónak is vállalnia kellene önmagát.
GERLÓCZY FERENC
(hvg 2002. július 20.)

 

Kapcsolódó anyag:

A Sátán Pozsonyban - A bukott angyal hívei


 




vissza / back