Egy harcos teológiai irányzat

  Felszabadítás vagy megváltás?

  A fennálló társadalmi rend megváltoztatásának jelszavait hangoztató – Magyarországon sem ismeretlen – teológiai irányzat képviselője az új paraguayi elnök. A vallási eszmeáramlat gyökereit a jezsuiták 17. századi kommunisztikus államkísérletéig vezetik vissza.

  „Ahol a politika megváltás akar lenni, túl sokat ígér. Ahol Isten helyett akar cselekedni, ott nem istenivé, hanem démonivá válik.” E szavakkal ítélte el a Vatikán nevében Joseph Ratzinger (ma: XVI. Benedek pápa) 1996-os mexikói útján a Latin-Amerikában akkor már évtizedek óta igen népszerű, úgynevezett felszabadítási teológiát. A dogmavédelmi Hittani Kongregáció nagyhatalmú prefektusa azt is hozzátette: Európa marxista jellegű kormányzati rendszereinek összeomlása után bealkonyult ennek a megváltó politikai gyakorlatot hirdető irányzatnak.

  A jóslatot megcáfolni látszik az élet: az augusztus 15-én hivatalba lépő új paraguayi elnök, Fernando Lugo – korábban a koldusszegény, főleg guaraní anyanyelvű indiánok lakta San Pedro egyházmegyében volt „a szegények püspöke”, illetve a „vörös püspök” – éppen a szóban forgó felszabadítási teológia egyik képviselője. (Lugónak az egyházi törvények értelmében politikai ambíció miatt le kellett mondania a püspökségről; 2006-ban benyújtott kérelmére a Vatikán csak most, július 30-án mentette fel papi teendői alól, ám „papíron” így is pap maradt, mivel a kánonjog szerint ez a szentség tőle már elidegeníthetetlen.) Lelkes hívei egyébként most ugyanazokat – a kubai forradalomból ismert – jelszavakat skandálják, mint a Fidel Castrót a barátjának mondó venezuelai elnök, Hugo Chávez, vagy a kokatermelők érdekképviselőjéből Bolívia első emberévé avanzsált Evo Morales támogatói. Megfigyelők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy utóbbiak tanácsadói között is egyre több az egyházi személy.

  Lugo pappá szentelése után ecuadori indiánok között végzett missziós tevékenysége közben barátkozott meg az 1960-as években indult, két évtizeddel később virágzó, és egy kis visszaesést követően mára Latin-Amerikában újra egyre befolyásosabb tanításokkal. Egyházi és politikai bírálói a marxizmus és a hierarchiaellenes báziskereszténység veszélyes gyúelegyeként írják le az irányzatot. De azt is a szemére vetik, hogy tanítása ellentmond a szekularizáció felvilágosodás-kori eszméjének, mivel nem felelnek meg az angol filozófus, John Locke által bő háromszáz éve megfogalmazott, s azóta a nyugati államok többségében az alkotmányban is rögzített alapelvnek, miszerint „a polgári és a vallási dolgok között különbséget kell tenni, és helyesen meg kell vonni a határokat az állam és az egyház között”. A felszabadítás teológiáját Ratzinger 1996-ban olyan irányzatként jellemezte, amely „számos erőszakos cselekmény forrása Latin-Amerikában”, s óva intett attól, hogy az „indián teológia” az evangélium átpolitizálásához vezessen. De szerinte komoly bírálatot érdemel az irányzat azért is, mert, úgymond, a megváltás eszméjét háttérbe szorítja, s mintegy ahelyett beszél felszabadításról.

  Ez azonban az érintettek – a nyolcvanéves perui Gustavo Gutiérrez, a katedrától a Vatikán által 1985-ben eltiltott, azóta az egyházból kilépett és megnősült Leonardo Boff, vagy akár a Boffot a napokban Asunciónban fogadott Fernando Lugo – szerint nem igaz. Gutiérrez Teología de la liberación (A felszabadítás teológiája) című, 1971-ben megjelent könyvében a kizsákmányolás elleni harcot kifejezetten az üdvözülés részének mondja, és a szabadulást három fokozatra osztja: eszerint a bűntől való megszabadulás – a vallási értelemben vett megváltás – csak a politikai és a gazdasági szabadság kivívása után következhet. A felszabadítási teológusok megfordították Ratzinger érvelését, mondván, a megváltás (latinul redemptio) fogalma eredetileg éppen azt jelentette, amit az ő értelmezésükben ma is: a gazdasági, illetve adósrabszolgaságból való megváltást – vagyis felszabadítást.

  A Jézus és Marx tanításai között párhuzamot látó teológia művelőinek szemére gyakran vetik azt is, hogy ha maguk mint keresztények nem pártolják is az erőszakot, mégis rokonszenveznek a felszabadításért olykor fegyverrel is küzdő gerillamozgalmakkal. Lugo elnök irodájában Assisi Szent Ferenc képe mellett függ például Che Guevara portréja. Való igaz, hogy olykor a forradalmi teológusok kapcsolatba kerültek erőszakos cselekményekkel, ám ennek gyakran szenvedő alanyai voltak: Óscar Romerót, San Salvador szegény-párti püspökét például 1980-ban jobboldali gerillák ölték meg. Az irányzat egyik ismert „erőszak-pártolása” egyébként az volt, amikor a mexikói Chiapas tartomány indián őslakóinak zapatista mozgalma 1994 januárjában rövid, 11 napos sikeres polgárháborút vívott kisebbségi jogaik biztosításáért a mexikói kormány ellen, amelynek során a felkelők és a kormány között a helyi püspök, az indiánok mély, igaz hitét csodáló Samuel Ruiz közvetített.

   A felszabadítási teológia eszmevilága egyébként korántsem csak Latin-Amerikában lelhető fel, ma már világszerte elterjedt, illetve kölcsönhatásba került a világ más pontjain kialakult szegénység-központú teológiákkal. Észak-amerikai, sőt, indiai, német vagy magyar papok között is akadnak, akik úgy tanítják: Jézus a fennálló rend radikális megváltoztatására, az elnyomottak, a nyomorban élők, a gyengék, a legkisebbek felé fordulásra buzdít. Így vélik például a magyar Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom tagjai, a „bulányisták”, illetve szimpatizánsaik, köztük a katolikus egyházból eretnekség miatt 1996-ban kiközösített egykori plébános, Gromon András is. Az ő nemrég megjelent fordításában így hangzik Lukács evangéliumában Jézusnak a szegénység teológiájával kapcsolatban talán leggyakrabban idézett mondata: „Az Úr felkent engem, hogy megvigyem az örömüzenetet a nyomorgóknak; elküldött engem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, kihirdessem a szabadulást a raboknak, s az elvakítottaknak szemük felnyílását, szabadon bocsássam a meggyötörteket”. (A fordító jegyzete szerint Jézus itt az adósrabszolgaságból való megszabadításról beszélt.)

  A Vatikán és a latin-amerikai teológusok elhúzódó disputája annál is kényesebb a hierarchia számára, mivel e kontinensen él a világ katolikusainak fele, és az irányzat előzményei a jezsuita hittérítők 1610 és 1768 közötti kommunisztikus berendezkedésű államalakulatáig (lásd Redukciók című írásunkat), sőt Amerika meghódításáig nyúlnak vissza. Első képviselőjüknek ugyanis azt a Bartolomé de las Casast tekintik, aki még Amerika felfedezése előtt született, Kolumbusz naplójának egyik sajtó alá rendezője, és az imént említett mexikói Chiapas tartomány első püspöke volt. 1520-ban a spanyolországi Valladolidban tartott vitán ő fogalmazta meg először azt a véleményt, hogy Amerika őslakói szabadnak születtek, nem pedig rabszolgának, és jobb, ha pogányok maradnak, mint ha megölik őket. Éppen ezért a Vatikán ma már kevésbé nyíltan fejezi ki nemtetszését a felszabadítási teológia virágzása kapcsán. Legfeljebb olyan, üzenetértékű gesztusokat tesz, mint most, Fernando Lugo elnökké választása kapcsán, aki még 2006 februárjában kért áldást XVI. Benedektől politikai karrierjére, ám azt máig nem kapta meg.

  Gerlóczy Ferenc

 Redukciók 

  Aligha meglepő, hogy az indián őslakosság ott fogadta be a legkönnyebben a keresztény tanításokat, ahol emberszámba vették őket. Mint éppen Paraguayban (és Brazília déli részén), a La Plata és a Paraguay folyók vidékén, ahol a guaraní őslakók nyelvét kiválóan értő jezsuita hittérítők – távol a mexikói és perui aranybányáktól – 1610 és 1768 között kommunisztikus berendezkedésű telepeket hoztak létre. Az ügynevezett redukcióknak az igazgatásában akkora autonómiát élveztek, beleértve a saját fegyveres erőket is, hogy e telepek hálózatát sokan önálló jezsuita államnak is tekintik. A falvak önkormányzatát a keresztény hitet felvett indiánok együtt gyakorolták a jezsuita atyákkal, akiktől a kereszténység mellett a földművelést is megtanulták. A világon elsőként ebben az államalakulatban nem alkalmaztak halálbüntetést. A magántulajdont nem ismerték, mégis, a jó munkaszervezés miatt igen hatékony termelőknek és megbízható adófizetőknek bizonyultak. A többek között dohányt és a ma világszerte népszerű élénkítő hatású – paraguayi, sőt jezsuita teának is nevezett – matét forgalmazó telepek annyi pénzt küldtek haza Spanyolországba, hogy ezt sem ott, sem  Mexikóban és Peruban nem tudták másra vélni, mint hogy a jezsuita telepeken aranyat találtak. E híresztelések aztán – más tényezők, így a jezsuita rend ideiglenes feloszlatása mellett – nagyban hozzájárultak a redukciók ellen kívülről jövő fegyveres támadásokhoz, és így a világ leghosszabb ideig működő kommunisztikus államkísérletének bukásához.