Az ismeretlen Lévinas •Isten az arcbanNégy kultúrához tartozott a napokban 90 éves korában elhunyt filozófus és talmudista Emmanuel Lévinas. A Magyarországon szinte ismeretlen bölcselő, miközben szembefordult a független egyedekből építkező atomizált társadalom koncepciójával, azt is tanította: Istent nem az égben, hanem a másik ember arcában kell keresnünk. „Isten ellen elkövetett bűneim bocsánatot nyernek, és még a jóindulatától sem függök..., egyedül tőlem függ, hogyan békülök meg ezzel az Istennel. A megbocsátás eszköze egyedül az én kezemben van. Ezzel szemben ahhoz, hogy elnyerjem a felebarátom, a testvérem bocsánatát, először ki kell engesztelnem. És ha nem hajlandó kiengesztelődni? A másik ember megteheti, hogy nem bocsát meg – s akkor én örökre feloldozás nélkül maradok” – írta egy helyen a 20. század egyik legnagyobb hatású filozófusaként is számon tartott Talmud-magyarázó, Emmanuel Lévinas. Filozófusként nem kevesebbet tanított, minthogy az Istent nem az égben, hanem az arcát éppen felénk mutató másik emberben kell keresni, s hogy a másikkal szemben érzett erkölcsi felelősség elsődlegesebb a szabadságnál. Meglehet, korunk uralkodó eszméje, a liberalizmus híveinek némileg nehezen emészthető a nézet, hogy „az ember nem azért felelős, mert szabad, hanem azért szabad, mert felelős”. Ám a Másikkal való szemtől-szembeni találkozás Lévinas értelmezésében csupán akkor veszélyezteti a szabadságunkat, ha megfeledkezünk arról a konkrét viszonyról, amely e Másikkal bennünket összeköt, csak akkor, ha képtelenek vagyunk az önbírálatra, illetve önmagunk szabadságához e nélkül is foggal-körömmel ragaszkodunk. Így ugyanis Lévinas szerint abba a tévedésbe esünk, hogy a másik személyt csupán saját énünk „kihelyezett tagozatának” tekintjük, benne legfeljebb saját alteregónkat, vagy ha nem, önmagunk ellentétét ismerjük fel – ami nem kisebb tévedés. Ez a kísértés azoknál is erős, akik Lévinas megismerésére törekednek – állítják a filozófus tanítványai. Tarnay László, Lévinas megjelenés előtt álló, első magyar nyelvű tanulmánykötetének fordítója „majdnem-ellentmondást” lát már abban is, hogy valaki Magyarországon – de nemcsak itt – egyáltalán kísérletet tegyen a gondolkodó méltatására. A filozófus ugyanis erősen idegenkedett a koreszméktől, melyek közt – életének nagyobbik részében – maga is élt; unos-untalan kritizálta is az egész atomizált, piaccentrikus, individualista kultúrát, amelyben a társadalom autonóm egyedek összessége volna. Pedig a Párizsban elhunyt Lévinasnak is volt modern „kályhája”. Kezdetben éppen ő volt, aki a húszas-harmincas években írt tanulmányaival francia nyelvterületen ismertté tette korábbi professzorait: a filozófiai fenomenológia, illetve az egzisztencialista bölcselet német alapítóit, a zsidó Edmund Husserlt és az 1933 után náciszimpatizánsnak bizonyult Martin Heideggert. A tradicionálisabb, „keletibb” kulturális háttér azonban, ahonnan indult, feltehetően inkább meghatározta gondolkodását. 1906. január 12-én született a litvániai Kaunasban, ahol a család jiddisül és oroszul beszélt. Ifjúságának legmaradandóbb szellemi élményei – emlékezett később – a Héber Biblia, Puskin, Tolsztoj és Dosztojevszkij, valamint az októberi forradalom voltak. Érdekes adalék ehhez, hogy bár franciául írt, feleségével haláláig oroszul beszélt, de saját születésnapját is mindig – az ortodox keresztények által használt Julianus naptárhoz igazodva – előbb tartotta meg: most, a kilencvenediket is december 30-án kívánták megünnepelni. Mind az ő, mind feleségének a családja koncentrációs táborokban pusztult el. Felesége és lánya egy orleans-i kolostorban vészelte át az üldöztetés időszakát, őt magát a francia katonai egyenruha mentette meg a deportálástól – de nem a hadifogságtól, ahol német–orosz tolmácsként működött. A háború után előbb az École Normale Israelite Orientale zsidó akadémia igazgatója volt, majd különféle francia egyetemeken, végül – 1979-ig – a Sorbonne-on tanított. Nyugalomba vonulása után csak az írásnak élt. Egyre ismertebbé, idézettebbé és népszerűbbé vált; például mindig is ő volt a II. János Pál pápa által leggyakrabban idézett zsidó szerző. Könyvei – írja a Libération francia napilap – elvontságukhoz mérten óriási, nem egyszer 200 ezres példányszámban keltek el. Pedig amikor fő műve, a Totalitás és végtelen 1961-ben megjelent, a nagyközönség még alig ismerte. Akkor lett igazán híres, amikor tanítványa, a ma a világ legfelkapottabb bölcselőjének tekintett posztmodern és dekonstruktivista filozófussztár, Jacques Derrida évekkel később tanulmányt írt róla. Az idézettség és a vitathatatlan hatás ellenére Lévinas – leszámítva persze a talmudistákat és a filozófia bizonyos irányzatainak képviselőit – továbbra is ismeretlen maradt. Az Encyclopaedia Britannica – Heideggerrel és Husserllel kapcsolatban – alig négy sort ír róla. Talán majd most – vélik hívei –, hogy meghalt... Tény, hogy a modern zsidó filozófiában – annak dialogizáló irányzatán belül legalábbis – Lévinas valóban sztár. Leon Kleniczki rabbi, a keresztény–zsidó párbeszéd egyik legaktívabb képviselője szerint jelentősége abban áll, hogy – elhatárolódva a szinte mindent megkérdőjelező, gyakran nihilizmusba torkolló úgynevezett posztmodernizmustól – képes volt ötvözni a talmudi gondolatokat az elfogulatlan filozófiával, a fenomenológiával, s Auschwitz után új tartalmat tudott találni a zsidóság fogalmának. E tartalom szerinte abban állna, hogy míg a hagyományos felfogás szerint a zsidókat a transzcendens, az égben lakó és ott rejtőzködő Istenbe vetett közös hitük tartotta össze, Lévinasnál e Végtelen a mindenkori konkrét másik személy arcán keresztül látható kapoccsá is válik – amitől még mint Örökkévaló Isten, továbbra is láthatatlan marad. Ez a zsidóságértelmezés persze nem Lévinas találmánya. Hasonló a szelleme a következő rövid haszid legendának is: „Egyszer egy cadikot (haszid rabbit) megkérdeztek: vajon miért teremtett Isten ateistákat? A cadik ezt válaszolta: azért, hogy ha egy szűkölködő eljön hozzád, és segítséget kér, ne utasíthasd el azzal, hogy eredj innen, Isten majd ad neked.” GERLÓCZY FERENC (HVG1996/01/13) |
 |
|