gerlo.hu

vissza /  back

gerloblog













 

EGY MŰVÉSZETI TŐZSDE TERVE •

Szemben az árfolyammal


Az utóbbi időben több lapban is lehetett olvasni egy, az esztergomi Prímás-sziget közelében a Dunából kimagasodó különös, jelenleg használaton kívül álló épületről. A fura építmény új hasznosítói egy még furább intézmény, egy piacellenes művészeti tőzsde székházát rendeznék be ott.

Valaha itt rakodták uszályokba a szenet a dorogi bányavidékről a Duna fölé érkező csillékből, több mint harminc éve azonban a két betonpillér fölött 15 méter magasságban álló acélszerkezetet immár semmi sem köti össze a szárazfölddel, noha nagyobb hajók továbbra is bármikor könnyűszerrel kiköthetnének a lábánál. Az ide tervezett művészeti tőzsde – vagy ahogy szervezői nevezik: szellemi átrakodóhely – számos külső formai jegyében „rendes” részvénypiac lenne (névértékekkel, eladási árakkal, alaptőkével, mérlegkészítéssel, osztalékfizetéssel), a tőzsdei pontértékelés azonban itt fordítva történne, mint a hagyományos börzéken. A Duna vizéből az 1720-as folyamkilométernél kiemelkedő majdani tőzsdepalotában jegyzett részvények árfolyama ugyanis annál alacsonyabbra süllyedne, minél nagyobb tömegben vásárolnák őket, s általában annál nagyobb lenne a bessz, minél jelentősebb anyagi sikereket érnének el a részt vevő művészek. A dunai átrakodóban az számítana uborkaszezonnak, ha a részvényeket úgy vennék, akár a cukrot, illetve ha a részvényesek gyorsan meggazdagodnának. Mindez csak látszólag paradoxon – mondja Lévay Jenő, az épület hasznosítására létrejött Váltótér Alapítvány képviselője, a tőzsde szervezője. Szerinte ugyanis „e börzének éppen a konjunkturális ingadozások mentális kompenzációja volna a lényege”.

„Nincs nagyobb élvezet, mint amikor egy spekulációban igazunk van, különösen ha ez az általánosan uralkodó vélemény ellenére történt” – írja André Kostolany Tőzsdeszeminárium című könyvében. A dunai tőzsdében – megálmodóinak határozott elképzelései szerint – épp az a gyönyörűség, hogy folytonosan és tudatosan ellentmond a mindenkori „általánosan uralkodó véleménynek”. E tőzsde alapelve ugyanis gyökeresen más, mint a hagyományos art expóké, árveréseké és a műkereskedelem bármely más formáié, amelyekben – noha művészetről van szó – az úgynevezett piaci vastörvények érvényesülnek. Jóval közelebb állnak e tervhez némely művészek bizonyos gesztusai.

A Minus Delta T nemzetközi művészcsoport kezdeményezése például, amikor a nyolcvanas évek elején egy, az angliai Stonehenge közelében kibányászott, 5,5 tonnás kék gránittömböt úgy szállítottak el Indiába, hogy – a 10 ezer kilométeres út költségeit 200 ezer márkára becsülve – az út minden kilométerére egy-egy 20 márkás művészeti részvényt bocsátottak ki: az e részvényeket európai galériákban megvásároló személyek persze tisztában voltak vele, hogy amit teszek, az valójában nem befektetés, sokkal inkább valami olyasminek a szponzorálása, ami önmagában nem hoz anyagi hasznot. Lévay szerint tipikusan ide tartozik Erdély Miklósnak, az 1986-ban elhunyt művész-polihisztornak ugyancsak akkoriban végrehajtott párizsi akciója is, amelynek során a magyar művész névértékük alatt árusított ottani bankjegyeket a közönségnek. Ide sorolja Lévay még Nemes Csaba és Veress Zsolt képzőművészek azon kezdeményezését is, amikor egy általuk elnyert ösztöndíj összegét az M0-ás autópálya egy jelképesen kicsiny szakaszába „fektették”.

A tőzsdén három szakaszban lennének jegyezhetők a művészeti részvények. A mostani, első fázisban gyűjtött művek voltaképpen még csak szimbolikus értelemben részvények: a számozott A/4-es papírokra vetett írások, zeneművek, grafikák, találmányok egy részvénytársaság első szellemi apportját, metaforikus alaptőkéjét jelentenék. Ennek anyaga a tervek szerint a közeljövőben két változatban, nagyobb példányszámban (de ócskább kivitelben), illetve korlátozott – egyben számozott – példányszámban (ám díszes kiállításban) is megjelenik.

A második fázisban részvényként már csak művészeti tervek kerülhetnének forgalomba: majdan elterjedő találmányok, a jövőben kiadásra kerülő regények részletei, olyan szellemi alkotások, amelyek várhatóan egy későbbi időpontban tehetnek szert valóságos piaci sikerre – annak pillanatában azonban „árfolyamuk” a művészeti tőzsde pontszámítása szerint azonnal meredeken zuhanni kezdene.
A részvényjegyzés harmadik szakaszában a pontértékelés már az értékpapírt létrehozó művész társadalmi megítélése szerint változna. Nagyjából közepes pontszámokat kapnának, azaz „névértéken” bocsáttatnának ki azok a részvények, amelyeknek alkotói ismertek ugyan, ám műveikkel nem hajtanak anyagi hasznot. Ha egy mű, illetve szerzője teljességgel ismeretlen, előzmények nélkül való, afféle igazi kezdeményezése valaminek, a részvény tőzsdei pontértéke magas lesz; ellenben ha a piacon könnyűszerrel értékesíthető alkotásról van szó, eleve alacsony lesz az értéke.

A pontozás szempontjai – a részvénytársaság mai szervezőiből alakuló majdani igazgatótanács tagjai szerint – csak esztétikán kívüliek lehetnek. „A kereslet fizet, s a kínálat kapja a pénzt: mindössze ennyiről van szó” – mondja a tőzsdeteremtő. Ezért egy kerti törpe „részvényének” pontértéke a „Lévay-tőzsdén” éppoly alacsony volna, mint egy bármilyen magas szellemi értéket képviselő, ám pillanatnyilag éppen kapós remekműé, például Esterházy Péter vagy Kurtág György alkotásaié. Ezzel szemben magas pontértéket kapna nemcsak minden, egyelőre teljességgel ismeretlen alkotás, de az olyan művészek „részvényei” is, akiket valamikor a közönség és a szakma már sokra értékelt ugyan, ám pillanatnyilag csekély irántuk a piaci kereslet, vagyis dekonjunktúrában vannak.

A dunai tőzsdén az elképzelések szerint kétféle részvényt lehetne jegyezni: kínálatit és keresletit. Kínálati részvényt jegyezhetne bárki, aki valamit alkotott, s művét mint részvényt forgalmazza, azaz – technikailag – betáplálja a tőzsde központi számítógépébe. A potenciális vásárló a tőzsde elektronikus étlapjáról – használati díj ellenében – hívhat le alkotásokat, amelyeket kinyomtattathat, lepecsételtethet, s mint részvényt haza is vihet. Ha nem talál kedvére valót, keresleti részvényt jegyezhet: megmondhatja, mit keres, s fizethet a tőzsdének egy bizonyos összeget, hogy az megkeresse számára a kívánt műfajú alkotást. Természetesen a keresleti részvényeknek is háromféle alapárfolyama volna. Ha valaki például keresleti részvényt jegyezve egy arról szóló írás megalkotását kezdeményezné, hogy mi mindenben is alakult volna másképpen Európa története, ha Marx nem írja meg A tőkét, kevesebb használati díjat kellene fizetnie a tőzsdének, mint ha például a világon mindenütt nagy tömegben gyártott négylábú, fröccsöntött, rózsaszín műanyag székek létrehozására adna – „keresletirészvény-jegyzés” útján – megrendelést.

„Tőzsdénk mint információs bank jó pénzt kérne minden olyan szolgáltatásért, amelyre másutt könnyűszerrel szert lehet tenni, viszont olcsón megszámítanánk a másutt elérhetetlen adatok átadását. Hiszen a célunk – mondja a tőzsdealapító – éppen a mindennemű konjunktúrák ciklusainak kiküszöbölése.” A művészeti részvénypiac, persze, csupán a kapcsolatot teremtené meg vevő és eladó között, akik aztán már rendes pénzben, rendes árfolyamon köthetnének üzletet egymással.

GERLÓCZY FERENC


(HVG1994/07/16)


vissza /back



 


vissza /back

vissza /back
top / a lap tetejere