gerlo.hu

vissza /  back

gerloblog













 

A JAPÁNOK ÉS A MÁSSÁG •

A Nyugat ferde szemmel


A faji uszítást Japánban semmiféle törvény nem szankcionálja, az idegenek védelmét csupán a többnyire mindenki által betartott erkölcsi kódex garantálja. Eszerint – a császári családhoz hasonlóan – a kínaiak és a koreaiak megsértése is tabu. Az idegengyűlölet ennek ellenére újabban erősödőben van Japánban, s általános Nyugat-ellenesség formájában jelentkezik.

Japánban a népesség több mint 99 százaléka japán. A másság iránti ellenszenv azonban ott sem ismeretlen: hagyományosan a kis számú etnikai kisebbségek, elsősorban a koreaiak iránti megvetésben nyilvánul meg. A jó részben e században Japánba került – kényszermunkára hurcolt – koreai népességgel szemben a japánok olyasféle érzéseket táplálnak, mint az amerikai fehérek a fekete rabszolgák leszármazottaival szemben. Sokan lenézik az őslakó ainukat és az okinawaiakat is. Ideológia azonban már csak azért sincsen az irántuk érzett ellenszenv mögött, mivel ezek a kisebbségek – sárgák és buddhisták lévén – sem faji, sem vallási szempontból nem különböznek a japánoktól, sőt, lassan már nyelvileg sem, hiszen az újabban szintén gyors ütemben asszimilálódó koreaiak kivételével mind japánul beszélnek.

Mostanában elsősorban mégsem őellenük, hanem a tőlük kulturálisan teljesen különböző európaiak és amerikaiak ellen irányul sok japán ellenszenve. A szigetországot, amelyet az európaiak sohasem gyarmatosítottak, a 17–19. században a Tokugava sógunoknak sikerült csaknem teljesen elszigetelniük a külvilágtól. Az elzárkózás éveiben a kevés számú japán keresztényt kegyetlenül üldözték, a japánok nem utazhattak külföldre, a külföldiek pedig be sem tehették a lábukat Japánba. Kivételnek csupán a kínai és a holland kereskedők számítottak, ám ők is csak Jokohama kikötőjét használhatták. 1868, a sógunok elűzése és a császárság restaurálása – az úgynevezett „Meidzsit” (felvilágosult kormányzást) bevezető reformok – után azonban Japán kinyitotta a kapuit, s gyors ütemben adaptált mindent, ami adaptálható volt, az európai zenétől a technológián át a politikai eszmékig, nem egy területen le is körözve a Nyugatot.

Ám ha a civilizációs vívmányokat átvették is, az úgynevezett nyugati kultúrát a japánok sohasem asszimilálták (a keresztények száma a 125 milliós országban egy és negyed évszázaddal a Meidzsi-reformok után is alig haladja meg az egymilliót), sőt, minél több az érintkezés az európaiakkal és amerikaiakkal, annál nagyobb mértékben hangsúlyozzák a japánok az identitásukat. „A kínaiak saját országukat a virágzó közép birodalmának nevezik, mi japánok viszont korábban azt hittük, hogy a japán nép a világ közepén lakozó Napistenasszony ivadéka” – írja Ogava Tadasi japán filozófus az eurocentrizmusról szóló tanulmányában, megállapítva, hogy mára nemcsak az egyszerű Európa-központúság vált tarthatatlanná, hanem az a Hegel által megfogalmazott történetfilozófiai álláspont is, amely szerint Ázsia a Történelem kezdete, Európa pedig a beteljesülése volna. (E nézet kifejtését adta A történelem vége című ismert könyvében a japán származású Francis Fukuyama is.)
Nisitani Keidzsi, az Athenaeum című budapesti filozófiai folyóirat legutóbbi, japán különszámában idézett kiotói filozófiaprofesszor szerint az emberiség jövőbeli sorsának szempontjából döntő kulturális különbségek nem a konzervativizmus, a liberalizmus és a szocializmus között állnak fenn, mivel ezek az „ideológiáknak és vallásoknak” egyazon, „nyugati-judaista” eredetű csoportjába tartoznak. „A szakadék – vallja Nisitani az angol történetfilozófussal, Arnold Toynbee-vel egybehangzóan – a nyugati-judaisztikus és a keleti-buddhisztikus filozófiák és vallások között nyílik meg.” A nyugatiak szemében – írja – a történelem menete lineáris, és egy személyes isten irányítja, míg a keletiek szerint a történelem menete körforgás, és személytelen erők befolyása alatt áll. A nyugati és a keleti világszemlélet közötti különbség különösen élesen mutatkozik meg a japánok és a zsidók közötti különbségben, akik, jóllehet tragikus, Hirosimát és a Holocaustot megélt sorsukban sok a hasonlóság, „kulturális értelemben szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra” – állítja Isaiah Ben-Dasan, A japánok és a zsidók című, Tokióban megjelent könyv japán zsidó szerzője.

E különbség és annak tudatosulása azonban önmagában aligha magyarázza azt a növekvő figyelmet, amelyet néhány, a zsidókkal kapcsolatos japán állásfoglalás és kiadvány jelez. Különösen, hogy Ernest Salomon tokiói főrabbi a helyi zsidó közösséget – a vallásukat nem gyakorlókkal együtt – „legfeljebb ezerfősre” becsüli. Ezért is lepődtek meg sokan, amikor Japán egyik vezető napilapja, a tízmillió példányban megjelenő Jomiuri Simbun harmadik oldalán nemrégiben fizetett hirdetés adta tudtul: Japán gazdasági és társadalmi bajait a „zsidó” nevű kórokozó terjeszti. A hirdetés nyomban az olvasó figyelmébe is ajánl négy, erről szóló, a tokiói könyvpiacon mostanában kapható könyvet, köztük egy eredeti hazai terméket, Fudzsi Noboru könyvét, amelynek címe: A Rockefellerek a Rotschildok ellen – a kolosszusok harca utat tör magának Japánba.

De Japán – úgy látszik – nemcsak az antiszemitizmust, hanem még a zsidóüldözés-ellenességet is „importálta”. Steven Spielberg Schindler listája című filmjének világsikerére volt szükség ahhoz, hogy a szigetország sajtója felfedezze a „japán Schindlert”, Szugihara Kiunét. Az egykori litvániai japán konzul ötven évvel ezelőtt hatezer zsidó életét mentette meg azzal, hogy – megszegve kormánya utasításait – átutazóvízumot állított ki a számukra, akik ily módon, meglehetős kerülővel, Japánon keresztül, továbbutazhattak Amerikába. Szugihara érdemeit az évfordulón a japán sajtó jó része nem is spontán írásokkal, hanem amerikai lapokban megjelent cikkeket ismertetve méltatta.

 Japánban mind a zsidóellenesség, mind a kereszténységellenesség elsősorban mint Nyugat-ellenesség terjed. A Tokióban októberben megjelent, A nemet mondani tudó Ázsia című bestsellerében Isihara Sintaro japán nacionalista író és parlamenti képviselő rasszista és soviniszta hangon ecseteli, milyen dekadens a nyugati kultúra, mennyivel toleránsabb a kereszténységnél még az iszlám is, milyen perverzek az európaiak, akik között nemcsak a homoszexualitás sajnálatosan gyakori, de akik Ázsiából gyermekeket adoptálnak, hogy azután otthon szexuális rabszolgaként zsákmányolják ki őket. Európa és Amerika hanyatlik, Ázsia viszont az aranykor küszöbén áll – állítja az író, büszkén hangoztatva: „Japán egy ázsiai vérű ázsai nép ázsiai országa.”

GERLÓCZY FERENC

(HVG 1994/12/03)


vissza /back



 


top / a lap tetejere
vissza /back

vissza /back