Gromon plébános kiközösítése 

NEM CSODA EZ, GYERMEK!

Azokat, akik korunkat a vallási tolerancia és párbeszéd időszakának tartják, alaposan meglepte a hír: az esztergomi érsek kiközösített a római katolikus egyházból egy plébánost. Bár az efféle büntetés szerencsére nem jár már fizikai kínzásokkal és máglyára küldéssel, azért ma is pontosan jelzi, meddig terjed az egyház türelme dogmatikai kérdésekben. De vajon mi lehetett az a nézet, amellyel a budapesti pap kiérdemelte az exkommunikálást?

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is” – írta Pál apostol a korinthusiakhoz címzett első levelében. Krisztus feltámadásával pedig – tette hozzá néhány sorral lejjebb – „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”. Az első keresztények szilárd hite abban, hogy a halál legyőzhető, s Jézus feltámadásával le is győzetett, azóta is a hívő keresztények talán legalapvetőbb élménye, illetve véleménye – görög szóval dogmája. A keresztényeket önértelmezésük, de a közfelfogás szerint is – több más „vélemény”, így Isten testet öltése, Krisztus istensége, illetve a Szentháromság mellett – éppen a feltámadásban való hitük teszi keresztényekké. Ezeket a dogmákat a szentháromság-tagadó – és sokak által ezért nem is igazi keresztényeknek tartott – unitáriusokon kívül minden keresztény egyház vallja és tanítja. Közülük a katolikus egyház – szemben a protestánsokkal – kötelező jelleggel elő is írja híveinek, hogy a dogmákban higgyenek. Mindezt oly mértékig, hogy kimondja, aki nem így tesz, az eretnekség bűnébe esik, s mint ilyen, önmagát közösíti ki az egyházból.

Ez történt-történik most Magyarországon a 45 éves Gromon Andrással, a budapest–széphalmi egyházközség plébánosával, aki néhány hete felszólító levelet kapott Paskai László esztergom–budapesti érsektől: mivel olyan tanítást terjeszt, amely teljesen ellentétes az egyház tanításával, mondjon le a katolikus papi szolgálatról, „amely a katolikus tanítás megvallását és hirdetését kívánja”. A plébános erre nem volt hajlandó. Arra hivatkozott, hogy egyházközségében szavaztak a dologról, s a hívek túlnyomó többsége – 328-ból 319 fő – a maradását szeretné. Az egyházfő ekkor, az Egyházi törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) szerint eljárva, két plébános véleményét meghallgatva, megállapította: mivel Gromon – főként Jézus feltámadásának a tagadásával – a katolikus egyház tanításától eltérő nézeteket hirdet, eretneknek minősül. Az érsek a CIC 751. kánonjára hivatkozott, amelyben ez áll: „az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés.” Az eretnekségnek pedig automatikus következménye – miként a CIC a prímás által szintén idézett 1364. kánonjában áll – az önmagától beálló kiközösítés (excommunicatio latae sententiae). Ezzel pedig egy pap esetében – az 1331. kánon alapján – együtt jár a papi funkciók végzésének a tilalma és az egyházi hivatalok elvesztése.

Az egyházból imígyen kiközösíttetett, ám a döntést el nem fogadó, magát továbbra is katolikusnak valló papnak a bűne az volt, hogy lefordította, kiadta és terjesztette egy 80 éves katolikus teológus, a német Karl Herbst nyolc évvel ezelőtt írt, A valódi Jézus című könyvét, s a szószékről is hirdette az abban foglalt tanokat. A budapesti plébános – csakúgy, mint az általa lefordított, Jézust istenkereső emberként és csak emberként ábrázoló német szerző – makacsul kételkedik abban, hogy Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon valóban feltámadt volna a halálból. Ehelyett, mint Herbst is, azt állítja: inkább az történt, hogy a keresztre feszítés után három nappal Jézus valóban élt – ám nem azért, mert feltámadt, hanem, mert meg sem halt, szerencsés véletlenek folytán túlélte a keresztre feszítést, s a sírban tetszhalálából tért magához.
Az önmagát pasztorális zsinatként meghatározó, megújulást hirdető s dogmákat nem alkotó 1962–1965-ös második vatikáni zsinat óta vélhetően Gromon az első, akit az egyház alapvető dogma megtagadásáért kiközösített. A fellelhető dokumentumokban legalábbis nem szerepel ehhez hasonló eset. „Mindez valószínűleg nem azt jelenti – kommentálta Máté-Tóth András teológus, az Egyházfórum című katolikus folyóirat főszerkesztője –, hogy másutt a püspökök nem hoznak ilyen határozatokat, hanem azt, hogy ilyesféle téziseket, mint amilyeneket Gromon állít, papok nem szoktak vallani.” Magyar egyházjogászi vélemény szerint a zsinat óta a világon összesen sem éri el a százat azon katolikusok száma, akiket az egyház – ilyen vagy olyan okból – kiközösített, s annak a Szentszék hivatalos kiadványában, az Acta Apostolicae Saedisben nyoma is van.

A Kathpress bécsi katolikus hírügynökség információi szerint az elmúlt években egyházi elöljárók elsősorban a következő indokokkal jelentettek be kiközösítéseket, illetve fenyegettek exkommunikálással: magzatelhajtás, maffiatevékenység, tesvérgyilkosság, istenkáromlás, temetőgyalázás, fegyver- és drogkereskedelem, gyónások magnóra rögzítése, más vallásra való áttérés, valamint – Marcel LeFebvre francia érsek esetében – tiltott püspökszentelés. (Az a tény, hogy LeFebvre a második vatikáni zsinatot és a pápát folyamatosan támadta s árulónak mondta, nem vont maga után ilyen súlyos büntetést.)

Magyarországon 1956 után „az apostoli szentszéknek különleges módon fenntartott kiközösítés” alá estek Beresztóczy Miklós és Horváth Richárd országgyűlési képviselő „békepapok”, mivel Mindszenty József bíboros, illetve a vatikáni Hittani Kongregáció tilalma ellenére politikai szerepet vállaltak. E kiközösítéseket azonban az Egyházügyi Hivatal nyomására Magyarországon hivatalosan nem hirdették ki – Horváth Richárd például ez idő alatt háborítatlanul működhetett, mint a Szent István-bazilika plébánosa –, és 1971-ben, Mindszenty Nyugatra távozása után fel is oldották. Hasonlóképpen politikai megfontolásból büntette az egyház – a kiközösítésnél enyhébb felfüggesztéssel, vagyis a papi funkciók végzésétől való eltiltással – a szandinista kormányban kultuszminiszterséget vállalt nicaraguai érseket, Ernesto Cardenalt, valamint több más latin-amerikai, az úgynevezett felszabadítási teológia irányzatához tartozó papot.

A megfosztás az egyház nevében való tanítás jogától már csak teológusokra vonatkozhat: e büntetésben részesítette például az egyházi vezetés 1979-ben a Jézus istenségével kapcsolatban különvéleményt megfogalmazó, svájci származású tübingeni teológus Hans Küngöt, illetve – egy évtizeddel később – a Mária szeplőtelen fogantatását kétségbe vonó paderborni katolikus teológus és pszichológus Eugen Drewermannt. Magyarországon 1981-ben két, a Bokor katolikus bázisközösséghez tartozó papot is felfüggesztettek fél-fél évre, sőt az egyházi vezetés száműzte is őket működési területükről. Egyiküket, az azóta nyugdíjas Kovács Lászlót azért, mert egy hajósi ifjúsági búcsún Ijjas József kalocsai érsek tiltása ellenére fellépett, előzőleg szavazásra bocsátva a kérdést a hallgatóság körében, akarják-e, hogy a tilalom dacára prédikáljon nekik. Alig két héttel ezután egy másik Bokor-tagot azért függesztettek fel, mert a szószékről erőszakmentességet hirdetve megbírálta Lékai László esztergomi érsek augusztus 20-ai ünnepi beszédét, amelyben a bíboros a haza védelmét szent kötelességnek mondta. Ez utóbbi pap a most kiközösített Gromon András volt.

A feltámadásról az egyházi tanítóhivatal véleményétől (dogmájától) eltérően vélekedő – s ezért ezúttal már véglegesen exkommunikált  széphalmi  plébános  maga is elismeri, hogy eretneknek számít az egyházi törvények szerint, de nem az evangélium alapján. Mivel azonban nem ismeri el a – mint mondta – inkvizíciós eljárást, nem akar sem fellebbezni, sem kisegyházat alapítani, sem az álláspontjával összhangban tanító unitáriusokhoz átlépni, a legkevésbé pedig visszavonni az általa prédikáltakat. Ezek helyett továbbra is katolikus papnak tartja magát, aki jelenleg is élvezi egyházközsége bizalmát. Az exkommunikálást ugyanis keresztényietlennek tartja, mondván, „Jézus maga nem közösített ki senkit, hiszen még az őt megtagadó, illetve eláruló Péternek és Júdásnak is megbocsátott”. Mindazonáltal – mondja –, ha erőszakkal elmozdítják, természetesen odébbáll, ám továbbra is találkozni kíván azokkal a híveivel, akik tanítására a jövőben igényt tartanak, csak immár nem papként, hanem egyszerű civilként. 
GERLÓCZY FERENC

(HVG, Szellem rovat, 1996. május 4.)