gerlo.hu

vissza /  back

gerloblog













 

FREUD ATEIZMUSA •

Isten a díványon


Freud volt az argumentatív ateizmus talán utolsó képviselője – állítja Nyíri Tamás római katolikus filozófiaprofesszor a Freud ateizmusáról írt, most megjelent könyvében. A vallásos szerző éppúgy elismeri az istentagadó Freud érdemeit, mint ahogy Freud is nagyra értékelte azok szellemi lehetőségeit, akik hisznek.
„Kétséges, vajon az emberek egészében véve boldogabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan uralmának idején, mint ma: erkölcsösebbek semmi esetre sem voltak – írja Sigmund Freud a vallásról szóló, Egy illúzió jövője című művében. Az emberek bűnöztek, utána áldoztak, vagy megbánták bűneiket, ezáltal feloldozást nyertek, hogy újra bűnözhessenek.” A pszichoanalízis atyja nem kevesebbet állít e vékony füzetében, mint hogy a vallás voltaképpen kollektív neurózis, a neurózis pedig lényegében individuális vallásosság volna.
Freud, aki önmagát „megátalkodott ateistának” nevezte, több művében is – elsősorban a Totem és tabu, a Mózes és az egyistenhit, a Rossz közérzet a kultúrában című tanulmányaiban, valamint az említett Egy illúzió jövőjében – a pszichoanalízis kérdésein jóval túlmutató „metapszichológiai” elméletet fejtett ki. „Képzeljük el – írja utóbb említett írásában –, mi lenne, ha a kultúrtilalmak megszűnnének, tehát minden nőt, aki megtetszik, szabad volna szexuális objektumnak választani, utunkban álló versenytársunkat szabad volna minden meggondolás nélkül agyonverni, korlátozás nélkül el lehetne venni embertársainktól a tulajdonukat képező tárgyakat; milyen szép lenne így az élet: kielégülések örökös láncolata.” Csakhogy – teszi hozzá – „mindenkiben ugyanazok a vágyak élnek, mint bennem, embertársaim sem kímélnének engem jobban, mint én őket. A kultúrtilalmak megszüntetése következtében tehát csak egy ember lenne korlátlanul boldog: a zsarnok, a diktátor.”
Freud szerint valahogy így kezdődött a kultúra. Amíg az ember őse még őshordában élt, ezé a „zsarnoké vagy diktátoré” – a vezérhímé – volt minden nőstény. Ez a tény – folytatja gondolatait Freud – arra kényszerítette a fiatal férfiakat, hogy kis közösségekben éljenek, és rablással szerezzenek maguknak asszonyokat. Feltehetően erről az időszakról fennmaradt emlék például a római mitológiában a szabin nők elrablásáról szóló történet. „A következő lépés ennek a kezdeti »szociális szervezetfélének« a megváltoztatására talán a közösségben élő elűzött fivérek egyesülése lehetett – írja a Mózesben, majd hozzáteszi: – Az apát közös erővel megölték, és »azoknak az időknek a szokása szerint« nyersen megették.”
Ez a „számtalanszor megismételt” tett, a közös apa közös megölése állna Freud szerint a kereszténység hátterében is. „A Fiú, aki magára vállalta a bűnhődést, maga is istenné lett az Atya mellett, sőt voltaképen az Atya helyett. Apavallásból kiindulva a kereszténység fiúvallássá lett. Sorsát nem kerülhette el: az Atyát el kellett távolítania.” Legalábbis így értelmezi a bécsi pszichoanalitikust Nyíri Tamás teológus és filozófus közelmúltban megjelent könyvében (Mélylélektan és ateizmus – Freud kultúraelmélete).
E könyv, amely Freud tanait a lehető legaktuálisabbaknak tekinti, látszólag ellentmond a kortendenciának. Eszerint ugyanis – írta például nemrégiben a Time amerikai hetilap – Freud „halott” volna: a pszichoanalízis pedig nem jelentene többet, mint mondjuk a koponya formájából a jellemre következtető frenológia, vagy pedig a hipnózissal operáló pszichológiai irányzatok. A freudizmus ilyetén „eltemetése” egyébként nem új keletű. Mátrai László még Freud életében, 1938-ban írta Modern gondolkodás című könyvében: „Ez az irány a szaktudományban már elvesztette újszerűségét, húsz évvel ezelőtti nimbuszát, és bevonult a régi – bár korántsem használhatatlan – lelki gyógyító eljárások tárházába.” A divat – írja Mátrai – „általában fáziseltolódásban van a korszerűség mögött: rendszerint akkor kap valamit a szárnyára, mikor az már épp elavulni kezd”. Ez azonban sok esetben fordítva is így van – vallja számos pszichoanalitikus. Van, amikor a divat éppen akkor „ejt” valamit, amikor az a legizgalmasabb fejlődés előtt áll. A Woody Allen-filmekből is jól ismert dívány például, az azon fekvő polgárral, s mögötte a noteszébe jegyzetelő analitikussal talán valóban közhellyé vált. Ettől azonban még nem okvetlenül vált azzá maga az analízis, még kevésbé Freud kultúraelmélete, amely azt mondja: az emberiség ugyanazt a lelki fejlődést járja be, mint az egyén.
Freud szerint az ember elfojtja legkellemetlenebb élményeit. A fiúgyermek például „elfelejti”, hogy öntudatlanul bár, de apja halálát kívánta, egyidejűleg pedig azt, hogy a helyébe lépjen. Hasonlóképpen fojtódott volna el számtalan isten- vagy ősapagyilkosság is. Az ily módon végül is az „eredendő bűn” emlékét előtérbe helyező Freud ateizmusa – akárcsak az „Isten meghalt” kijelentést tevő, az emberebb ember keresését meghirdető Nietzschéé, valamint a Hegel Abszolút Szellemét „a fejéről a talpára állító” Marxé – Nyíri Tamás szerint „antropológiai (humanista) fordulat” a kereszténységhez képest: az embernek porszem-helyzetből központi pozícióba való helyezése. A római katolikus teológus Nyíri korántsem bántja a megátalkodott ateista analitikust: ellenkezőleg. „A pszichoanalízis már elérte, hogy megerősítse a hitetlenek hitét – véli –, most az a feladata, hogy megtisztítsa a hívőkét.”
A vallás Freud szerint „pótkielégülés és illúzió”, amelyet a kultúra az ösztönlemondásokért cserébe nyújt az embernek. „A kultúra nemcsak tiltja a szükségletek kielégítését az erkölcsi értékeket képviselő eszmények által, hanem az eszmények, magasztos illúziók, emelkedett érzelmek által meg is vigasztal. – írja Nyíri. – Az egyik leghatalmasabb vigasztaló erő Freud szerint éppen a vallás.”
Maga Freud nem kis irigységgel viseltetett a vallásosakkal szemben. A Mózesben így ír: „Milyen irigylésre méltóak a hitetlen ember szemében azok a kutatók, akik meg vannak győződve egy legfelsőbb lény létezéséről! E hatalmas szellem számára a világ nem rejt magában problémát, mert hiszen ő teremtette azt mindenestül. Milyen átfogóak, kimerítőek és örök érvényűek a vallások tanításai, ha összehasonlítjuk őket azokkal a fáradságos, szegényes és töredékes próbálkozásokkal, melyek kitelnek tőlünk!”
Valami azért Freudtól – és ateista elvbarátaitól – is kitelt. „Az ösztöntan úgyszólván a mi mitológiánk. Az életösztön és a halálösztön mitikus lények, fenségesek a maguk meghatározatlanságában” – vallja meg a mester A lélekelemzés legújabb eredményeiben. S ahogyan az ösztöntan Freud „mitológiája” lehetett, úgy válhatott az ortodox freudisták „vallásává” a freudizmus. Jean Piaget francia analitikus szavaival: „A pszichoanalízis hit, és ahhoz, hogy higgyünk, előbb le kell térdelnünk.”
GERLÓCZY FERENC
(HVG 1994/02/19)


 


vissza /back



 


vissza /back

vissza /back
top / a lap tetejere